MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1964
1964-10-12 181. öe. - 1964_VB 181/60
ORSZÁGOS LlVÍt-1'' 1 2/ A pártépitő munkát az egész párttagság ügyévé kell tenni. Az alapszervezetek jobban igényeljék a szakszervezetekben és a KISZ-ben dolgozó kommunisták nevelő munkáját, A KISZ szervezetek céltudatosabban foglalkozzanak a pártépitós segítésével, bátrabban éljenek a Szervezeti Szabályzat adta ajánlási joggal. 3/ Be kell tartani a Szervezeti Szabályzat előírását, amely szerint : « A tagjelöltség rendeltetése, hogy a tagjelölt megismerje a párt eszméit, céljait, politikáját, Szervezeti Szabályzatát ós hogy a pártszervezet meggyőződjön a jelölt alkalmasságáról. A pártszervezet köteles segítséget nyújtani a tagjelöltnek, hogy felkészülhessen a párttagságra ». Fel kell lépni az olyan gyakorlat ellen, amely ezt már egészében a tagjelöltfelvétel előtt igényli. Erősíteni kell - az ajánlók mellett minden párttag felelősségét a tagjelöltek fejlődésében. Ez is csökkentheti a törlésre és kilépésre kerülő tagjelöltek ;számát. A pártbizottságok vezetői is foglalkozzanak a tagjelöltekkel, érdeklődjenek fejlődésük iránt. 4/Javítani kell a pártszervezetek nevelő munkáját. Ebben nagyobb szerepet kell biztosítani a pártcsoportoknak, a pártmegbizatásoknak. A pártszervezetek egész munkája, nevelő tevékenysége erősítse azt a tudatot, hogy a párt szerepének erősödé> se történelmi küldetése nemcsak több és felelősebb, de megtisztelő feladatot is je len^ hogy a társadalom számára végzett önzetlen munka a dolgozók széles tömegeinek elismerését vivja ki. A Budapesti Párt- Végrehajtóbizottság felhívja a pártszervezeteket, hogy a jelentésben foglaltak és a tennivalók megértetésére használják fel már a vezetőségválasztó taggyűlést is. Záradék; A határozatról a'kerületi pártbizottságok tájékoztassák a pártszervezetek titkárait. Az üzemi pártszervezetek titkáraival részleteiben beszéljék meg a tennivalókat. 60