MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1964

1964-08-17 178. öe. - 1964_VB 178/31

OKSZ.AGOS LEVÚLTÁK - 11 ­- A gazdasási feladatok megvalósítását fokozottabban segítik az . üzeni KISZ szervezetek.Pozitivan kell értékelni a KISZ szerve­zetek konkrét vállalásait, amely nem egys'zer bonyolult és nehéz problémák megoldását segiti elő,A KISZ Kongresszusra való felkészülést általában jól kapcsolják össze a gazdasági munká­val » Jelentős a KISZ szervezetek szerepe a munkaverseny kereté­ben az ifjúsági brigádok tervezésében és munkájuk irányításában. III, A jelentéssel kapcsolatban ujabb határozatok hozatalát nem tartjuk szükségesnek, mert a január 6I~i pártbizottsági ülés határozata tartal­mazza a_feladatokat.Szükséges azonban az alábbiakra felhivni a budapes­ti területi, intézményi, üzemi pártszervezetek, valamint a tönegszer­vezetek figyelmét: l./Az éves. tervek optimális teljesitéeén belül nagy gondot kell fordítani a termelékenységi és önköltség csökkentési tervek teljesítésére, ill, túlteljesítésére.A pártszervezetek haté­konyabban szorgalmazzák az intézkedési tervekben szereplő olyan feladatok megvalósítását, illetve előrehozását, melyek bizto­sítják a fenti mutatók teljesítését. 2,/A féléves terv teljesítésének tapasztalatait taggyűlésen meg kell tárgyalni és külön fel kell hivni üzemeinkben a tagság figyelmét a termelékenység és a gazdaságosság javitására.Őszin­tén meg kell mondani e téren nem tudunk jelentős fejlődést el­érni, akkor az az életszínvonal alakulását is kedvezőtlenül befolyásolhatja. 3«/A pártszervezetek fokozottabban törekedjenek minden szinten olyan légkör kialakítására, mely elősegiti a lazaságokkal, fe­gyelmezetlen munkával szembeni fellépést.Határozottabban kérjék számon a gazdasági voz:téstől a feladatok megoldását.Lépjenek fel minden olyan törekvés ellen, mely sérti a népgazdaság érdey keit* Záradék: A jelontéwt felhasználás és intézkedés céljából meg kell küldeni a kerületi , minisztériumi pártbi z ettságok nmk, valamint az SZBT-nek es a KISZ Budapesti Bizottságának. * Látta: Szépvölgyi Zoltán sk. Kovács Béla sk. 3* 2#r

Next

/
Thumbnails
Contents