MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1964

1964-08-17 178. öe. - 1964_VB 178/26

A&* •jM*­o^° OS - 6 ­A termelési költségszint mutató, szintézis mutató, mely tükrözi a vállalat egész tevékenységét. A. félév tapasztalatai alapján megállapítható, hogy a K.3. 1963. december 5.-Í határozata végrehajtása terén ebben a vonatkozásban mentünk legkevésbé előre.Mutat ja ez azt is s hogy a mennyi ségi szem­" l elet me llett a ga zda sáp; o s eág még mindig hátt érbe szorul. 5•/ A K.B* által kieaelt fel a datok; Az e^jes vállalatok számára konkrétan kieaelt termelési, export, gyártmányfejlesztési fela d .'t ok végrehajtá sára az üze­nek, intézmények gazdasági vezetői és mozgalmi szervei általában megkülönböztetett figyelmet fordítanak.Tapasz­talataink szerint az I,félévre ütemezett ezen feladatok jelentős.része megvalósult,vagy megvalósítása folyamatosan történik.E megállapítást támasszák alá a fontosabb ipari kerületek pártbizottságainak jelentései. Példaként emiitjük meg,hogy a III.kerületben lévő ipari üzemek számára 22 kiemelt feladatot állapítottak meg.Ebből az I.félévben 15.-öt teljesítettek*figyelemre méltö az . előrehaladás néhány népgazdasági szinten is fontos gyárt­mány fejlesztése vonatkozásában«Az Országos Gumiipari Válla­latnál megoldották a 3 részes gumiabroncs gyártást,Elkészí­tették több gépipari termék prototípusát, mint pld. 3 to.hid­raulikus daru, 2ooo LE,dunai tolóhajó szélesített változa­tának gyártási rajzait.Elkészült a 3ooo IE szilícium egyen­irányítóé mozdony*A mikrohullámú berendezések gyártásának elkészítése az Orionban jó utakon halad, a tervbeyett 3o monitort elkészítették.Viszonylag jól halad a KGM. üzemeiben a tervezett prototípusok elkészítése, a !, 0 : ' sorozat, illetve sorozatgyártás beindítása, A kiemelt feladatok teljesítésére pozitív hatással van a. kerületi pártbizottságok üzemi pártszervezeteinek segitő, . ellenőrző munkája.Üléseiken rendszeresen napirendre tűzik egy-egy fontosabb feladat megoldásának helyzetét és sok segítséget adnak a felmerült akadályok elhárításában. 26

Next

/
Thumbnails
Contents