MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1964
1964-08-03 177. öe. - 1964_VB 177/18
oss^ GOS ******* - 4 külsőségeire továbbra is nagy gondot fordítanak és ezen a téren is uj módszereket keresnek. A z uj magyar szertartáskönyv több uj forma átvételét is megkísérli, pl, mellőzve az eddigi megszokott és szürke keresgélési szertartást, azt a névadáshoz hasonló formák •között rendezik meg. / Több gyerek egyszerre keresztelhető, orgona, énekszóval, üdvözlő beszédekkel, a régebben kitiltott anya ünnepélyes fogadtatásával stb./ Hasonló változásokat hozott a házasságkötési, temetési szertartásoknál stb. * • Általában igen erős a törekvés arra, hogy a résztvevőket aktivan szerepeltessék / közös ima, ének / és az egyházközösség tevékenységét széleskörűen " társadalmasítsú.lr'. Ezt célozza az u$ liturgia, a beszédek, a zenei elemek és ceremoniális formák emberközelbe való hozásával és a latin nyelvnek magyarral való felváltásával. Újszerű, hogy az egyházak a munkahelyi bázisokra is igyekszenek befolyásukat kiterjeszteni. Elsősorban ott tudja lábát megvetni, ahol gyenge, vagy egyáltalán nincs pártszervezet és a kollektíva erősen át van itatva még a kistulajdonosi gondolkodással. így elsősorban a TSZ-ekbe ? és KTSZ-ckbe furakodnak be, A felsorolt tapasztalatok elsősorban a katolikus egyházra jellemzőek, A protestáns egyházak lényegesen kisebbszámu hivősereggel rendelkeznek, igy tömegbefolyásuk is kisebb. Aktivitásukat és az egyezmény következtében szélesebbkörü módszereiket azonban helytelen lenne lebecsülni. Figyelemreméltó tömeghatást érnek el az u.n. ökumenikus istentiszteletekkel, amelyekre valamelyik másik vallás üűlkószét hívják meg ünnepi szónoknak. A szekták számottevő -tevékenységet a vizsgált területeken nem fejtenek ki. A :, Jehova Tanúi" tiltott szekta működésére azonban szükséges felfigyelnünk. Ennek tevékenysége a IX., X., XVII., XIX, és XX.kerületekben erőteljesebbek. Ellenük folytatott adminisztratív harc nem elégséges, mert a szekta egyes tagjai ezáltal még fanatikusabbá válnak. Ezért befolyási területeik csökkentése, elsősorban a politikai felvilágosító, nevelő munka kérdése. •^v. tó