MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1964
1964-06-29 174. öe. - 1964_VB 174/40
-174-./ Az idei pártoktatá sr a jellemző, hogy az elmúlt évekhez képest ugrásszerűen nőtt az érdeklődós minden réteg.körében - első~ sorban üzemben dolgozók - a KGST tevékenysége iránt. Pártoktatásunk nagyjából-egészében választ adott - a sajtó, rádió, televízió segítségével - a felmerülő kérdésekre. \ A jelen helyzetben a KGST szükségességét a szocialista országok gazdasági összefogásának, kooperációjánál: előnyeit szinte mindenütt megfelelően értékelik. Ez az értékelés azonban eléggé az általánosság szintjén mozog, melyet bizonyít, hogy a konkrét kérdésekben, amikor üzemeink egy részének szükséges profilváltozásáról van szó, azonnal vannak fenntartások, esetenként rosszízű, nacionalista vélemények. Ez a jelenség tapasztalható volt az Időszerű kérdések munkástanfolyamain és a Gazdaságpolitikai tanfolyamok gazdasági vezető hallgatói között is. A KGST közös beruházásaival, a termelési szféra összehangolásával kapcsolatos román álláspont felélénkítette a hazai nacionalizmust, erősítette a Romániával szembeni előítéleteket. Voltak olyan megjegyzések, hogy a román álláspont jelenti a valóban nemzeti érdekek, képviseletét, másik oldalú megjegyzése ir a románok örök nacionalisták. !! Ugyanakkor széles méretekben helyes politikai-elméleti talajról bírálják, illetve nein értik a román párt politikai vonalát. A szocialista országok gazdasági együttműködésének meglévő problémái, a nemzetközi munkásmozgalomban kialakult vita a román párt közismert állásfoglalása az együttműködés tartalmáról és formáiról igen sok nehézséget okozott a propagandamunkában is. Propagandamunkánknak a-következő években a gazdasági együtt--, működés szükségessége és általános elvei ismeitetése mellett hangsulyo*- . sabban kell foglalkozni az egyes iparágak konkrét.helyzetének, a KGST-ben betöltött, illetve betöltendő szerepével. Amellett, hogy . bizonyítanunk kell az együttműködés ránkháruló kötelezettségeit is. V ORSZÁGOS LEVÉLTÁR ' Í0