MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1963
1963-06-03 147. öe. - 1963_VB 147/48
alapjainak lerakásával a társadalmi tulajdon köre jelentősen kiterjedt. A csökkenés összefügg a bűnözés általános visszaszorulásával, a büntetőpolitikai elvek következetes alkalmazásával - a csökkenés aránya azonban erőteljesen meghaladja az általános tendenciát. Amig ugyanis országosan a bűnüldözés pl. 1954.évhez viszonyítottan 4-7.9 %-kal esett vissza 1962.évben, - addig a társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett bűncselekmények aránya 1954-hez viszonyítottan 35«9 %-ra csökkent. A csökkenés aránya szembetűnő abból is, hogy amig pl, 195^-ben az országos adatok szerint a társadalmi tulajdon elleni cselekmények az összes büntettek 59.6 %-át tették ki, addig 1962-ben ez az arány már csak 29.7 % volt, A fővárosi statisztikai adatok lényegében azonos képről tanúskodnak, A fejlődés a fővárosban 1962, II.félévben még erőteljesebben gyorsult, A társadalmi tulajdon kárositása miatt vádoltak száma . az előző félévhez viszonyítottan csaknem hrj?madával esett vissza. Ebben az időszakban kb, hasonló arányban csökkent a.vádemeléssel befejezett bűnügyekben keletkezett károk összege is, A nyomozás során ennek is kb, 85 %-át sikerült megtéríteni, vagy megtérülését biztositani, A kedvező fejlődés ellenére a társadalmi tulajdon elleni bűncselekményt elkövetők még 1962,év II.félévében is.a vádlottak . 23 %-át, 1963.1.negyedévében pedig a vádlottak 3o,7 %-át adták, /Ez utóbbi arányt a közkegyelmi rendelkezés erőteljesen befolyásolta. Az egyéb bűncselekmény kategóriákban ugyanis több esetben korült sor a közkegyelem alá vonásra,/ Továbbra is a leggyakrabban előforduló bűncselekménytípus a közösségi vagyon kárositása, a társadalmi tulajdon bűnügyi veszélyeztetettsége még mindig nagyfokú, Az eljárás alá vont cselekmények túlnyomó többsége viszonylag kisebb /5,000 ft.-on aluli/ kárt okozott. Gyakrabban előfordult azonban többszázezer forint összegű kárt okozó, vagyoni haszon42