MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1963

1963-06-03 147. öe. - 1963_VB 147/9

- 3 ­ORSZÁGOS LEVfl*A* Kelen Béla elvtárs: Az előterjesztés nagyon érdekes. Jő, hogy ezzel foglalkozunk. Azt hiszem, hogy talán tovább is lehetne menni, mert pl. a jogpropagandával az anyagban egészen komolyan kezdünk foglal­kozni, 8 utána leszükitjük üzemi jogpropagandára. Ma már van­nak olyan módszerek, melyekkel további eredményt lehetne el­érni - gondolok a rádióra, sajtóra stb. Talán tiz nappal ezelőtt kaptunk engedélyt arra, hogy egy ujságiró az Ügyészség egyik osztályvezetőjével beszélhessen az ottani dolgozók élet- és munkakörülményeiről. Már ez is jó, de még ezt is lehetne szélesiteni. Sok minden a párt elgondolásával és már kidolgozott koncepciójával is kapcso­latban van. Gondolok arra az anyagra, amit a szocializmus hajtóerejével kapcsolatban a Budapesti PB már korábban ki­dolgozott, hogy: törekedjünk a hatalmon levő munkásosztály­ban a gazda szemléletének kialakítására - tehát olyan kér­dések, amelyek a szocializmus felépítése során tulajdonság­gá válnak. Gazdasági és társadalmi életünknek melyek azok a gyengéi, amelyek lehetővé teszik a különböző előfordulásokat? Na­gyon érdekes, amit az anyag tartalmaz, illetve amit Gőtz elvtárs kiegészítésül mondott, hogy nem annyira a lopások, mint a sikkasztások a gyakoribbak. Ez már megkönnyiti a munkát, s egy-egy beszélgetés a televízióban vagy rádióban egyrészt lehetővé teszi azt - azon tul, hogy kerületenként felelős emberek beszéljenek -, ami a legfőbb biztositék: egy-egy üzem kollektívájának, a dolgozóknak az ellenőrzése és véleménye. A tömegek éberségére, jó érzésére, a gazda­szemlélet kialakítására apellálva érjünk el eredményeket. A felelős poszton levő elvtársak szerénységéből adódóan általában húzódozás van egy-egy ilyen nyilatkozattól. Inkább dolgoz­nak, mint nyilatkoznak. Pedig ha ez jól ki van dolgozva, akkor sokkal nagyobb hatást tudunk elérni és segitséget kapunk, nemcsak a vezetők öntudatára vagy törvény előtti felelősségére tudunk apellálni, hanem a tömegek segítségé­re is. , Azt kérem tehát, hogy a jogpropaganda ne szűküljön le az üzemi jogpropagandára. Erre az elvtársaknak is fel kellene készülni. Készei elvtárs: A jelentéssel egyetértek. Egy-4cét megjegyzésem volna. Egyetértek azzal a megállapítással, hogy a határozat után a társadalmi tulajdon fokozottabb védelme érdekében a fej­lődés meggyorsult. Biztos, hogy számszerüségében nagyon ne­héz volna következtetést levonni, bár néhány esetben eset­leges konkrét következtetéseket is le lehet vonni. Az egész üzem légköre, az üzemi morál elég hatalmas fejlő­désen ment keresztül, és - megítélésünk szerint - ez az oka annak, hogy az üzemekben a dolgozók nagyobbik részének szem­léletében is alapvető változás következett be. Hogy aztán ez mennyiben jut érvényre ilyen apróbb jellegű dolgokban ­mondjam ugy, hogy eltulajdonításokban /amit mi magunk is "bocsánatos bün n-nek tekintettünk, mert azelőtt ugy volt megfogalmazva, hogy egy valamire való lakatos egy fogót 3

Next

/
Thumbnails
Contents