MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1963

1963-05-13 146. öe. - 1963_VB 146/33

p ' p&üfriyuh ­zb -°^ ÁGOSLEVÉLTAR "^ ' vn " 9 ^ *»/ Javaslat a kerületi pártapparátusok szervezeti felépítésére és vitaanyag az összevont vállalatok pártszervezeteinek fel­építéséről. / A két anyagot a VB egybe tárgyalta./ Szatmári István elvtárs; /kiegészítés/ Az anyagban nem szerepel határidő, ezért javasolja, hogy ezt a kérdést szeptember 1.-ig rendezzük. Jelenleg Buda­pesten a kerületek felében már ilyen felépítésű apparátusok működnek. A tapasztalatokat erre alapoztuk ugy a kis, mint a nagylétszámú kerületekben. Ez a felépítés bevált, hasznos­nak mondható. Nagyon időszerű már az egységes felépítés meg­valósítása. A kislétszámu kerületek véleménye teljesen meg­egyezik az itt javasoltakkal. Jelenleg négy kerületben még nincs meg ez a szervezeti forma, de már ezek a kerületek is kérték az átállást erre a felépítésre.A nagyobb létszámú kerületek eltérő véleménye már benne van ebben az anyagban. Több nagyobb létszámú kerület már e szerint dolgozik, de az eltérő vélemények miatt javasoltuk, hogy #já/ hívjuk meg a három legnagyobb kerület titkárát,]aogy mondják el véleményüket erről a formáról. Nagy Richárd elvtárs; Azzal, hogy most megszűnt az instruktori munka, van egy olyan érzése, hogy az üzemek életéből most kevesebbet fogunk ismerni, mint eddig. Kielégitőe-e ez a megoldás? Szatmári István elvtárs; A kerületekben nem szűnt meg az instruktori munka. Egyes kerü­letekben, ahol nem pontosan értelmezték ezt a dolgot egy ideig az instruktori munka előtérbe, a többi feladatok háttérbe szorultam. Azok felé a területek felé, ahol a függetlenített titkár egyben kerületi VB tag is, ott szüntettük meg az instruktort. A párttitkár ilyen helyeken közvetlenül a VB, illetve a kerületi PB titkár instrukciója alapján dolgozik. Az instruktori rendszer általában fennáll és meg is marad. Kónyi Gyula elvtárs; A beterjesztett anyaggal egyetért. A kérdés szükségességéről nem kell külön beszélni. Az élet bebizonyította, hogy a kerületi apparátusok életében bizonyos változtatásokat kell eszközölni. Az apparátus munkájában bizonyos munkaköröket össze kell vonni. Ezt ők már meg is tették és vannak további elképzelések is a munka jobb megszervezésére vonatkozóan. Jobban segített volna a kérdés megtárgyalásában az, ha a kerületi partbizottságok feladatát jobban meg tudtuk volna határozni, mert ezen a téren igen sok vita van. A kerületi apparátusok szervezeti felépítésénél figyelembe kell venni a sajátosságokat. Az apparátuson belül nem két csoportot, hanem két osztályt kellene létrehozni. Egy osz­tályt amely a termelési és szervezési kérdésekkel foglalkozik. /PTO-IKO/ Ez az osztály foglalkozna a termelő jellegű és hivatali jellegű pártszervezetekkel. A másik az agitációs és értelmiségi /*$ területekkel foglalkozó osztály lenne. 33

Next

/
Thumbnails
Contents