MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1963
1963-04-29 145. öe. - 1963_VB 145/8
- 2 ORSZÁGOS LEVÉLTÁR Összegezve ezt a témát - ú;.. ndoljuk, hogy a gyakorlati életben érvényesíteni tudjuk azokat az elképzeléet és út Vitatásokat, amit a VIII. Pártkongresszus /Határozott, mindenképpen ezen a területen kell elsősorban az ellentmondásokat feloldalni. Mert önmagában ismételni és hangoztatni, hogy a tanácsoknak a demokratizmusát növelni, anélkül lehetetlen, hogy a hatáskörét és jogkörét ne szélesítsük. Különben ellentétbe kerülünk azzal s fő elméleti útmutatással, amit a VIII. Pártkonj resszus meghatározott. Természetesen itt nem arról van szó, hogy mi valami módon a tanácsoknak azt a kettős ir t, alárendel:, t akarnánk megsz betni, mert ez fejlődésünk jelenlegi szakaszában belén is lenne, és szükséges ez a kettős irányitás, hogy egyszer a tanácsokat a VB, saját tanácsaik, vagy felsőbb irányitó VB és a Minisztertanács irányítsa, ugyanakkor a szakminisztériumok a szakfel;g eleteket feltétlenül s •• ellássák. Arról van szó pillanatnyilag, hogy ez a tel elet - véleményem szerint - ar n aiban túlzott és a területi irányítás, i*ehát a tanácsoknak a saját hatáskörükben mint vé rehajtó szervnek az irányító képessége csökkent, és rátelepszik a végrehajtóbizottságra a felső szakminii 'iu . Ez a pillanatnyi tapasztalat. Amikor hozzáfogtunk a téma ozásához, négy területet választottunk ki, ahol ú srezzük, hogy szükséges feltárni, hogy milyen módon mik a szaktárcáknak az irányitása a tanács VB és a szakirányítási szervek felé. A pénzügyi és gazdálkodási-, az egészségügyi-, a kereskedelmi osztály munkaterületet, a főváros kiskereskedelmének az irányítását; a negyedik, amit pillanatnyilag nem tudunk kitárgyalni, ez a főváros közlekedésének az irányítása, illetve munkaterülete. Még egy dolgot, mielőtt rátérnénk, hogy ezen a három területen milyen problémákat látunk, és hogy áll a helyzet. Elmondanám a legutóbbi tanácsülés tapasztalatait. Véleményem szerint ez a pénteki tanácsülés, amikor az éves költségvetési tervet tárgyalta, nagyi n világosan megmutatta mindazokat az ellentmondás* a felső irányítás, gazdálkodás és a tervezés területén' jelentkeznek a tanács államhatalmi tevéken 1. Az éves tervek költségvetési tárgyalásán olyan helyzet elé van állitva a tanács, hogy tulajdonképpen csak abban a körben dönthet, amit a felsőbb i rcák, felsőbb irányító szervek kialakítanak. A tanácsnak nincs lehetőre arra, hog : . figyelembe tudja venni a tanácstagok javaslatait. Most alakult ki először olyan helyzet, hogy 26 millió forintos tartalék képződött, amit valamilyen létesit ényre lehetne fordítani. Itt felvétették a .XI. kerületi elvtársak a csepeli kórház probléma, , ahol teljesen lehetetlen ál s : vannak az élelmezés területén. Pl. az István- zból szállítják az ételt, felmelegítve kapják a betegek. Ezt figyelembe vették és a tanács úgy döntött, hogy a jövő év ig végrehajtják a konyha rekonstrukcióját. S