MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1963

1963-01-07 138. öe. - 1963_VB 138/26

$6 q) Szóbeli tájékoztató a Főváros ut és közlekedési 3; helyze-téról. Előadó: Kelemen Lajos e. C s ikesz elvtárs nc : Kelemen elvtársé a szó. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR Kelemen Lajos : Feladatot kaptam, hogy 4& legutóbb bekövetkezett helyzetről és azokról az intézkedésekről, amelye­ket a Fővárosi Tanács tett, tájékoztassam a VB-t. Szakembereink és a mi véleményünk szerint olyan időjárás következett be, amely hat esztendő óta Budapesten nem fordult elő. Január 1-től 2-ára több mint 12 cm-es hó esett, amelyet a Tisztasági Hivatalunk elég rendesen el is takaritott. 2-áról 3-ára ujabb 10 cm-es hó esett, ezen felül ónos eső, melynek következté­be n a közúti pályák jéggé váltak. Már reggel megindult a szórás, de ahol le is szórták az utat, az újból rá eső ónos esőtől megint jéggé vált, A helyzetet nehezitette, hogy ünnep után voltunk és a Köztisztasági Hivatalnál szabadsá­gon voltak, másrészt napi ezer hómunkást tudtak C-HJH, felvenni. Ezen objektiv okok mellett néhány olyan tényező van, amely a vezetés munkáját birálja. Egyik ilyen tényező, hogy gyenge igazgatóval dol­-gozott a Köztisztasági Vállalat, képtelen volt ellátni feladatát. A Tanács Végrehajtó Bizott­sága mintegy fél évvel ezelőtt uj főmérnököt ne­vezett ki, aki ilyen helyzet előtt még nem volt. A kiválasztás - véleményem szerint - nem a leg­szerencsésebb volt, /A terület nem hozzánk tar­tozik, az igazgatóság nevezte ki/, építészmér­nök az illető, holott - véleményem szerint ­forgalmista, közlekedéshez értő ember kellene. A Köztisztasági Hivatalnál a forgalom irányitó emberek régi emberek, 20-40 éve dolgoznak ezen a területen - többségük védett korban van-. Ezek hosszú esztendők alatt csak a lovaskocsikhoz szoktak hozzá. Nem képesek a mostani követelmé­nyeknek megfelelően irányitani. Nehezitette a helyzetet újév után az is, hogy a Köztisztasági Hivatal emberei, munkásai mind a Kuka szeméthordő kocsikra törekedtek, a várható borravaló reményében /a házmestereknek ilyenkor kivannak boldog uj évet/. Továbbá ugy vélem, hogy a közmű igazgatóságnak a régi vezetése is súlyos hibákat követett el. Fél évvel ezelőtt állitottuk oda Tapolcai elvtársat a Közmű igazgatóság élére, és mintegy két hó n appal

Next

/
Thumbnails
Contents