MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1963

1963-08-12 152. öe. - 1963_VB 152/96

86 ­„«*«»••***** Kern látok abban semmiféle szerencsétlenséget, hogy néhány kérdésben nézeteltérés vetődött fel, amelyekben vita alakult ki, és maradt még néhány kérdés, amelyek a to­vábbiakban vitathatók. Azt, hogy vita alakult ki,'helyesnek és jónak tartom. Engedjék meg, hogy azt a kifejezést használ­jam, hogy a fővárosi tanács ebben a vonatkozásban olyan szent, akinek maga felé hajlik a keze. Világos, hogy a fővárost az a törekvés vezeti, hogy abból a lakásmennyiségből, amelyet a 15 évre szóló lakásépítési tervidőszakban építeni fognak, minél nagyobb arányban részesüljön. Ez érthető, - és ez a tö­rekvés helyes egészen addig, amig a lehetőségek ezt megengedik* Ebből az előterjesztésből a realitás tükröződik, és ezért el­fogadható. Egy dologra azonban érdemes felhívni a figyel­met. Ez az, hogy a fővárosi tanácsnál:, a fővárosi tanács végre­haj tobizottságának és egész apparátusának mindig az volt az erőssége, hogy minden kérdésben korrektül és tisztességesen harcoltak az elvtársai;. A jövőben is ezt kell csinálni: korek­tül, tisztességes módon és tisztességes módszerekkel kell har­colni. Ezt csal: azért mondom, mert Köböl elvtárs szó­vá tett néhány dolgot, és helytelenített az előterjesztésben szereplő egyes megállapításokat. Amit Köböl elvtárs szóvátett, az teljesen jogos és reális. A helyzet az, hogy nálunk az in­dokolással van baj. A célkitűzés, a törekvés helyes, - az in­dokolás azonban helyenként véleményem szerint is rossz. Helyte­len az, ahogyan indokoljuk, hogy miért akarunk annyi lakást, mint amennyire törekszünk. Ha tudományos alapgn, statisztikai adatok alapján támasföuk alá érveinket, akkor azok mindig el­fogadhatók lesznek. Olyat pedig, hogy 8-10 év múlva - ha fel­építjük azt a lakásmennyiséget, amit népgazdaságunk ereje le­hetővé tesz - még rosszabbak lesznek a lakásviszonyok: ne mondjunk és ne Írjunk le. Mindenki tudja, hogyan alakul a lakáshelyzet, ha felépül az a lakásmennyiség, amit tervbe vet­tünk. Olyan maximális igényekkel valóban nem tudunk fellépni, hogy mindenkinek önálló lak-é&a legyen, stb. Amikor a párt és sc

Next

/
Thumbnails
Contents