MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1963

1963-08-12 152. öe. - 1963_VB 152/92

- 82 - o^ 00 *^^ igy vagy ék tudomásul. Végül egy-két szét a határozati javaslatokról. Az l/a. pont szerint a Fővárosi Tanács elnöke kez­deményezze a tanácsi és a szövetkezeti lakások arányának módosítá­sát. Nem érdemes kezdeményezni, az alapelvek sincsenek sehol sem felvetve, hogy mennyi legyen a szövetkezeti és mennyi a bérlakás. Lehet, hogy váratlan meglepetés éri majd az elvtársakat és jóval alacsonyabb lesz a szövetkezeti lakások aránya, mint ahogy most gondolnánk. Ne mondjuk tehát ki. A hátralévő két évet illetőleg folyik a tárgyalás. Bemélem, hogy sikeres lesz. Az l/b. pont arról szól, hogy a GB-hez fordul a VB. a III. ötéves terv fővárosi lakásszámának emeléséért. Nincs III. ötéves terv, nincs tehát III. ötéveszervbeli lakás szám sem. Amely számok itt vannak, azok semmi mások, mint a műszaki előké­szítésre szolgáló irányadatok. Gondolom, hogy a GB ma még nem tud állást foglalni sem az össz-lakásszám, sem azon belül a fővárosi lakásszám tekintetében. Végül kérem, hogy a Végrehajtóbizottság ne fogad­ja el a 2/a. pontot, mivel a Tervhivatal elnökének arra nincs joga. -Kormányhatározat van rá. Befejezem azzal, hogy természetesen mi is mindent elkövetünk, hogy amint egy kis lélegzethez jutunk, évről-évre nagy figyelmet forditsunk az olyan legfájóbb problémákra, mint a közműv­es a lakásprobléma. Ugy tudom, hogy ebben az ötéves tervben is mintegy 5-7 $-os túlteljesítést várhatunk a lakások terén, a köz­müvek tekintetében pedig megközelítőleg 60 $-os túlteljesítést. Remélem, hogy ezek a szűk keretek menetközben még erősen bővíthe­tők lesznek. Sós György: Azt hiszem, hogy egyet kell érteni egy pár olyan megjegyzéssel, amelyet Köböl elvtárs mondott és le­hetne finomabban meghatározni dolgokat. Hogy nem javul a lakás­helyzet? lehet, hogy mutatójában nem, de több tízezerrel szaporo­dik a lakások száma, nem lehet tehát azt mondani, hogy nem javul|. A lakásokra jogosan várak száma nem fog csökkenni 7o-bens ez igaz. És még egy pár alapvető dolgo van, amelyet mondott. A Párt-VB. és 31

Next

/
Thumbnails
Contents