MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1963

1963-08-12 152. öe. - 1963_VB 152/78

ORSZÁGOS LEVÉLTÁR - 67 ­nem egyszerű dolog, mert bele kellett foglalni olyan feladatokat is, mint egyes munkáskerületei: központjának rendezése. Ezt is napi­rendre kell tűzni, - annak ellenére, hogy 500 lakás lesz Csepelen, Erzsébeten, vagy Újpesten. Ezeket is rendbe kell hozni, és eb­ben az ötéves tervben kell ezeket a feladatokat is megvalósítani. A lakótelepek többsége 5000-es, 7000-es,8-10.CCC-es, - ahol tehát megfelelő szervezettséggel kell épiteni. Ami a járulékos beruházások meggyorsítását illeti, az épitésügyi minisztérium illetékes szervei most ugyanolyan elbánás­ban kivánják részesiteni a járulékos építkezéseket, mint a lakások átadását. Tudomásunk szerint a prémium-feladatokat is ennek megfe­lelően kapják meg a vállalatok, hogy ne maradjon le az óvoda, az üzlet- és egyéb hálózat épitése, hanem az párhuzamosan menjen a lakások átadásával. Problémák vannak a létszámmal, és ez a körül­mény itt go? nehézségeket okoz. Eeg kell mondani azt is, hogy a fővárosi tanácsnak na­gyobb gondossággal kell eljárnia özeknek a tervezésénél, - és amikor már bizonyos lakása-számot felfuttatunk, gondoskodni kell ar­ról, hogy időben megtervezzük az óvodai, stb. létesítményeket, nehogy olyan helyzet álljon elő, mint ami bekövetkezett a Laka­tos-utcában, ahol többszáz család költözik be az idén, azonban az óvoda csak jövőre lesz kész, és igy probléma van a gyermekek el­helyezésével kapcsolatban. Ezért jobban összhangba kell hozni ezeket a témákat. indenesetre ezen a területen van lemaradás, amelynek a felszámolása fontos volna. Azt hiszem, TrautUmann elvtársaknak meg kellene nézni, hogy ne annyiféle tervezőintézet tervezzen meg egyes dolgokat, - és hogy nem tudnák-e a miaintézeteink komplex módon elvégezni ezeket a feladatokat, hogy ne álljon elő az a helyzet, hogy az üzlethálózatot és a pultokat külön társaság ter­vezi meg. Kétségtelen dolog, hogy ezzel is javitani lehetne. Kovács elvtárs és azt hiszem Dávid elvtárs is kérdezte, hogy a 15 éves tervben épitett lakásokkal kielégíthető lesz-e a budapesti lakásigény. Véleményem szerint nem lesz kielégíthető. Ami az épitőipar helyzetét illeti, megkérem Tratitjlmann elvtársat, hogy ő legyen szives válaszolni, mivel ő nálam sokkal illetékesebb arra, hogy az építőipar felkészültségére vonatkozó­an tájékoztatást adjon. lg

Next

/
Thumbnails
Contents