MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1963

1963-08-12 152. öe. - 1963_VB 152/72

- 59 - o^co^^ 4 * az előző napirendi pont tárgyalásánál is kiderült, hogy azt a tendenciát, hogy a főváros lakosságának száma igen gyorsan növekedik, nem tudjuk megállítani. Ugyanalikor a számokból azt veszem ki, hogy az OT itt tervszerű visszaszorításra törekszik. K o v á c s Pál: A tervken szereplő 80.000 lakás felépítésére az épitőipar fel van-e készülve, vagy fel tud-e készülni? Az ezzel kapcsolatos intézkedéseket valahogyan bele kellene venni az anyagba. Van-e erre valamilyen terv? Galambos Dezső: S Az első kérdésem az, hogy helyes-e az az elv, hogy 13 helyen telepitünk Budapesten az ötéves tervben. Vájjon nem volna-e gazdaságosabb két-három, esetleg négy helyen telepiteni? A második kérdésem azzal kapcsolatos, hogy nem ér­tem az egész ütemezést. Azt még meg lehet érteni, hogy 1969-ben és 70-ben 9»800 lakást épitünk, és erre az időszakra vonatko­zóan megvan a fejlődés, a grafikonok is felfelé mutatnak, -utá­na azonban jön egy törés. 1967-ben még 8700 lakást épitünk, 1968-ban, valamint a következő években már csak 100 lakással többet épitünk évenként. Ha megnézi az ember a kelenföldi üte­mezést, akkor azt látja, hogy elkezdik azzal, hogy 1900 lakást épitenek, majd a következő évben ugyancsak 1900-at, azután ez a szám 1400-ra csökken, végül pedig 700-ra. Közben eQv házgyár is épül. Az a véleményen, hogy nem lesz megfelelően kihasznál­va a házgyár, és ezt az ütemezést a kelenföldi telepnél nem kell erőltetni. P e s t a László: Engem kereskedelmi és egész­ségügyi szempontból egyaránt nagyon lesújt időnként a járulékos beruházások elhúzódása, elmaradása, - sőt: csak elmaradása. Pigyelemreméltó erőfeszítést tesz az anyagot szerkesztő elvtár­sak közössége, hogy ezt a kérdést előtérbe állitsa, és ennek eredményeképen a 13«oldal 3«/ bekezdésének a./ pontjában kiván­juk biztosíttatni, hogy a lakásépítésekkel párhuzamosan készül­jenek a járulékos beruházások. Az 5.oldalon pedig a munkaerő jobb kihasználása területén vetik fel ugyanezt a kérdést. De^ hogy miképen akarják ezt megoldani, arra nem látok lehetőséget, - mert hiszen a kereskedelmi létesítményeknél mások csinálják a tervezést, akik csak akkor mehetnek oda be, amikor elkészültek a helyiségek.A kérdésem tehát az, vájjon eljutunk-e perspektiváb Hz.

Next

/
Thumbnails
Contents