MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1963

1963-08-12 152. öe. - 1963_VB 152/49

- 31 ­El kell tehát menni megfelelő helyre, ha másként nem, ugy, hogy a meglévő vázlattervből valamit elhagyunk, a fővároséból és a miénkből egyaránt és oda kell vinni ezeket a témákat. Szeretném azonban megjegyezni, hogy nemcsak vasúti keresztezésekről van szó, hanem iparvágányokról is és olyasmikről is, amiket Sós elv­társ mondott. A koncepcióban tehát feltétlenül az összes keresz­tezéseknek, köztük az iparvágányok keresztezésének a problémáját is fe.l kell vetni és meg kell oldani. Még egy témát vetnék fel, a vitában szó volt róla. Ha szigorúan alkalmazkodunk ahhoz az elvhez, hogy minden tanács megkapja amaga kvótáját, illetőleg csak sa­ját kerületén belül tudna lakást osztani, ezzel nem segitenénk elő, liogy a dolgozók munkahelyükhöz közelebb kerüljenek. Nem aka­rok erre konkrét javaslatot tenni, de láthatja a tanács, hogy ha a kerületekben épített, lakásokat azoknak osztanák ki, akik egy­egy kerületén belüj Üzemekben dolgoznak, ez sok vitát vetne fel, és ezáltal nem az a tanács oldaná meg saját lakásproblémáját, hanem esetleg egy másik tanács. Meg kellene nézni ezt a témát. Egy másik ilyen dolog, amelyet a közlekedés szempontjából hatá­rozottan kellene érvényesíteni, a következő; Többször nekibuzdultunk már a lépcsőzetes munkakezdésnek, de tudtommal semmi komoly eredményt nem értünk el ezen a téren, mert ha néhány hónapig volt is változtatás a műszakok kezdésének időpontjában, a változtatásokat szépen,lassan visszacsinálták, Tudom, hogy nem népszerű feladat, hiszen az em­berek megszokták a munkakezdéseket és meglévő szokásokat kell le­küzdeni, de közlekedésünket ugy felfejleszteni, hogy a legkriti­kusabb időpontokra, a mostani vagy a későbbi csúcsidőszakokra is biztosítsunk közlekedési kapacitást, nem fog menni. Véleményem szerint luxus is, feltétlenül elő kellene tehát venni ezt a témát és fokozatosan, de határozottan ezen a téren is előre kellene men­ni, hogy a görbéket eltoljuk egy kicsit. Ez persze szociális prob­lémákat és egjÉsz sor más dolgot is felvet, amelyekét együtt kelle­ne kidolgozni, de nem volna szabad emlités nélkül hagyni akkor, amikor a főváros közlekedésének a fejlesztéséről van szó. Li

Next

/
Thumbnails
Contents