MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1963

1963-08-12 152. öe. - 1963_VB 152/21

szállítás kérdésének a megoldását tűzték ki célul az egyedi jár­müvek kérdésével szemben, hozzátéve azonban, hogy az egyedi jár­müvek forgalmának fejlesztését sem hanyagolják el. Előzetes szá­mitások szerint 198o-ra mintegy 2oo-25o.ooo személygépkocsi lesz forgalomban Budapesten és ehhez jönnek még a különböző más jármü­vek, villamosok, teherautók, motorkerékpárok, stb. Becsült száma­ink alapján a fajlagos utazási igény 198o-ban 1.2-szeresére fog nőni. Széket a számokat fÍgyelembevéve, azt hiszem, hogy két kérdésre kell külön felhivnom a tisztelt végrehajtóbizottságo] figyelmét. Az egyiket ugy lehet összefoglalni, hogy: úthálóza­tunk átbocsátó képességének további növelése. Ahhoz, hogy az emlí­tett számokat figyelembevéve 198o-ban kulturált tömegközlekdéát tudjunk biztositani Budapesten, feltétlenül szükséges a harmadik ötéves tervben, de már a második ötéves terv hátralévő idejében ií különböző mélyépitési feladatok sorozatának a megindítása. Fel is sorolok néhányat távirati szövegben. Olyanokra gondolunk, mint a köztuti kétszintű keresztezések megvalósítása, a vasúti sorompó^, kiiktatása, gyalogos aluljárók, mélyvezetésű gyorsvasút, burkolat alatti villamos és igy tovább. Ugyanezek, ha lassan is, de már a második ötéves terv idején is megindultak vagy megindulnak, lásd az Astoria előtti rendezést és gondolom, hogy a metróról is nem sokára határozat születik. Mindez azonban nem kielégítő: egész so­rozatokra van szükség. A Fővárosi Tanács vonatkozásában az elmúlt években végrehajtottunk néhány átmeneti intézkedést. így x különböző, a frekventált utsoaalak terhét csökkentő, elterelő utvonalakat hoz­tunk létre, ugyanigy uj elterelő villamos-és autóbuszjáratokat, ezek az intézkedéseink azonban ma már láthatólag nem elégségesek, A keresztezésekben, a csomópontokon rendkívül nagy dugók vannak, amelyek - ha a mélyépitési feladatok sorozatát nem indítjuk meg ­az elkövetkező időszakban csak növekedni fognak. Ha figyelembe vesszük a nálunk szokásos tervezési és kivitelezési időt, bátran kijelenthetem, hogy a sorozat elindí­tásával máris elkéstünk. Sőt, hozzá kell tennem, hogy egyik-másik frekventált utvonalunkon, mint pl. az Üllői-uton, nem egy-két mély­épitési feladatunk volna, hanem a közúti alul-felüljárók sorozatát kellene megépíteni. A nemzetközi irodalomban ugyanis ma már szinte

Next

/
Thumbnails
Contents