MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1963

1963-06-17 148. öe. - 1963_VB 148/68

f ORSZÁGOS LEVÍLTAtt - 4 _ Pártszervezeteink a termelést segitő munkára intézkedési terveket készítettek, és ezek végrehajtásában vezetőségi üléseken, taggyűlé­seken a vezetőket rendszeresen beszámoltatják. Ezekre a megbeszé­lésekre, értekezletekre pártonkívüli szakembereket is meghívnak* Hiányosság, hogy nem mindig időszerű té mát választanak, sokszor általános beszámolókat kérnek. Az ilyen általános beszáraolok olyan fontos kérdést is, mint a szocialista munkaverseny szervezése, el­takarják, A termelőszövetkezeti uj bérezés nyomán a tagság kezdeményezésére ugyan létrejött a szocialista munkaverseny, de a párt- és gazda­sági vezetés irányító ós segitő munkájával ez nem találkozik. Sok esetben a pártszervezetek intézkedéseikben, állásfoglalásaik­ban csak c. szűk, helyi érdekeket veszik figyelembe, és figyelmen kivül hagyják a 4 tsz. együttes érdekét, A pártszervezetek munká­jának egyik hiányossága, és ez a Pártbizottság munkájában is meg­található, hogy a tsz. tapasztalatait, eredményeit, hiányosságait nem elemzi, és nem általánosltja. Keveset teszünk a jól bevált gyakorlat elterjedése érdekében, Számtiiiiin__olyan terület va n, ah ol egységes^ntázkiidi^ek lehetné­nek, /pl. háztáji terűletek kiadásánál, bérezéseknél, munkaszerve­zetek kialakításánál, stb./ Pártszervezeteinknél a hiányosságok alapvető oka a szakmai, és marxista műveltség alacsony színvonala. Nem mindig tudnak helyes következtetéseket levonni, a végrehajtás­ra megfelelő határozatot hozni, és a tagságot helyes irányban moz­gósítani. III. A tsz-ek gazdasági megerősödése a pártszervezetek javuló, nevelő munkája nyomán a tsz-tagjai mindinkább magukénak érzik a tsz-t. A közös tevékenységben aktivan résztvesznek. Bátran bírálják a tsz, vezetésének fogyatékosságait, határozottan mondják el javas­lataikat, észrevételeiket a munka megjavítása érdekében. Ma már elmondhatjuk, hogy tsz-tagságunk többsége jövőjét a tsz-ben biz­tosítottnak látja. Az átszervezés után a gazdasági-szervező mun­ka mellett döntő feladatává vált pártszervezeteinkn ek a m egnöve­ke dett tsz-tagság nevelése. ./, Q2

Next

/
Thumbnails
Contents