MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1962

1962-07-09 128. öe. - 1962_VB 128/14

ORSZÁGOS LEVÉLTÁR dr.Gyalmos János elvtárs /Főv.Tan./ Az előterjesztett javaslatokat a magam részéről jónak tartom. Felveti a problémákat, nehézségeket, eredményeket, amit elér­tünk. Szeretnék egy pár statisztikai adatot hozni és főleg a lányok helyzetét felvetni. A szakközépiskolás lányok aránya 48 % 9 a középfokú oktatásban a lányok 57 %-ban szerepelnek, gimnáziumokban és közgazdasági technikumokban 62-63%. A fiuk elhelyezkedése 18 éves korban könnyebb. A lányok számára bizo­nyos pályákról kellene gondoskodni. A szakközépiskolák kérdését illetően Budapesten 1959-ben indult meg a szakközépiskolai rendszer 2 osztállyal. 196o-ban 3 osztály 1961-ben már 8 osztály működött és az idén ehhez a 8 osztályhoz még 5 osztályt tudunk tervezni. Összesen a szakközépiskolákba jár 65o tanuló. Ez mindjárt egy képet ad, hogy a kérdésnek olyan felvetése, hogy a szakközépiskolák számát növeljük helyes, de itt látni kell hogy bizonyosfoku megtorpanás van. Ugyanakkor az idén az Élelmiszeripari Minisztérium, a Könnyűipari Minisztérium ruházati és textilipari technikumot, nem nyitott me^ és ez fő­leg lányokat érintett, tehát a lányok továbbtanulását ez nehe­ziti. így is általános érv a szülők körében, hogy lényegében 18 éves korig ki lett tolva az általános oktatás és ugyanakkor a szülőkre hárul a lányuk számára a helykeresés, illetve a szü­lők tartoznak a gyereket ellátni, amig szakmát tud tanulni. A kérdés olyan vonatkozásban - hogy 7o %-a a tanulóknak je­lentkezik középfokú oktatásra - kultúrpolitikai vonatkozás­ban helyes, de munkaerőgazdálkodási szempontból nem nevezhető jónak. Legnagyobb baj, hogy nem kapunk tájékoztatást, hogy az orszá­gos munkaerőgazdálkodási mérleg hogy áll. Ez azután különféle irányú mozgást idéz elő. Szeretnék még rámutatni a koedukáció kérdésére. Kell hogy ilyen beiskolázás legyen. A közgazdasági technikumokban az eddig működő 8 osztály közül 1 van ilyan, a jövőre tervezett szak­középiskola osztályai közül 3­A lányoknak a szakközépiskolákba való irányitása bizonyos, fokig romlik. A másik kérdés a 3. lapon található tantervi kérdésekre tesz bizonyos megjegyzéseket. Szeretnék rámutatni, hogy az általá­nos iskolával kapcsolatban nagy eltérés volt oktatási rendsze­rünk kidolgozásával kapcsolatban. Helytelenül - egy olyan tan­tervet állítottak össze - hogy érvényesüljön a linealitás elve. Pl. a 7.8. osztályokban elektrotechnikai alapelvek voltak előirva, amit azonban nem lehetett realizálni a költségek mi­att. A másik az az u.n. elv, hogy az általános iskolának gyakorla­ti oktatás terén alapozó tevékenységet kell kifejteni. Azaz azt a tevékenységet, hogy az általános sikola politechnikai^ oktatása a gimnázium szakmai előkészítésének alapjául szolgál­jon.

Next

/
Thumbnails
Contents