MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1962

1962-04-16 124. öe. - 1962_VB 124/81

S4 . ORSZÁGOS LEVÉLTÁR Í - 6 ­Értessék meg, hogy Ű párt nem mondhat le uj erőkkel való ál­landó erősítéséről, hogy a tag- és tagjolöltfelvetéli munka a dolgozók politikai érettségével, felkészültségének növeke­désével tartson lépést. A tagjelöltek elé állitott követelményekben óvakodni kell a » túlzásoktól, a liberalizmustól csakúgy, ránt az indokolatla­nul magas követelmények állításától, 2./ A párt társadalmi összetételének további javításában válto­zatlanul a munkások, különösen a s zakmunkások, valamint az adott terület legtekintélyesebb, egyben rátermett dolgozói­nak felvételét kell elősegíteni. Az alkalmazottak közül v a legjobbakkal kell erősíteni a pártot. Minden terület, minden pártszervezet az eddiginél nagyobb gondot fordítson a területén lóvő konkrét gyengeségek, "fe­hár foltok 11 felderitésáre, megszüntetésére. Meg kell vizs­gálni mi az oka egyes pártszervezetekben annak, hogy éveken át nem vesznek fel tagjelöltet. 3./ Tovább kell javítani a. tagjelöltekkel való foglalkozást. A felvételt követően is rendszeresen figyelemmel kell kisérni fejlődésüket. Most állandóan 42-45 % azoknak a tagjelölteknek az aránya, akik 6, illetve 12 hónapnál hosszabb ideje tagje­löltek. Továbbra is átlagosan 2-3 hónapig tart, de nem ritka az 5-6 hónapos elintézése egy-egy tagjelölt ügyének, E tekintet­ben is javítani kell a munkát.

Next

/
Thumbnails
Contents