MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1961

1961-05-29 102. öe. - 1961_VB 102/50

I I 50 _2­Jelentős változások történtek az apparátus vczető-beosztásu dolgozói­nál. Az elmúlt évben tartott pótválasztás során betöltöttük a Fővárosi Tanácsnál az ötödik elnökhelyettesi helyet, uj VB. titkárt is válasz­tottunk. Ez utóbbi egyben előrelépést jelentett a nőknek a vezetésbe való bevonása terén is. A Fővárosi Tanácsnál 23 osztályvezető közül 10 fő került el. Ebből 3 fö magasabb beosztásba, 3 fő pedig nyugdijba, Az általános és részleges választások idején 7 kerületi elnökkel és 15 elnökhelyettescol erősitettük a kerületi tanácsokat. Kisebb volt a v ál tor. .ás az osztályvezetőknél. 76 fő került el az appa­rátusból /:21 %'/- Ezek között vannak olyanok is, akik magasabb be­osztásba, kerültek. Sok gondot okozott és okoz még ma is a „korrupció elleni harc, az álló­mi fegyelem és a szocialista erkölcs megszilárdítása. A legutóbbi idő­kig egymásután jöttek felszinre a legsúlyosabb korrupciós ténykedések, melyek hosszú évekre nyúlnak vissza. /iSajnálatos, hogy a leleplezet­tek között párttagok is szerepeltek:/. A Fővárosi Tanács apparátusából fegyelmi, illetve cltanácsolás utján 4-1, a kerületi tanácsok apparátusából pedig 169 főt váltottunk le és helyeztünk el. Jelentős, hogy a Fővárosi Tanácstól 86, a kerületi tanácsoktól pedig 195 olyan dolgozó került el, akik 19 A l-5 előtt is közigazgatási területen dolgoztak és munkájuk a felszabadulás előtti régi államapparátusi szem­léletet tükrözte. A fluktuációhoz nagymértékben hozzájárult a bérrendezés előtt az, hogy sok műszaki távozott el azért ? mert máshol jobban fizetett állást ka­pott* Az alacsony bérek nagymértékben nehezítették a minőségi cserékeu is. ' Az uj káderek bsállitása az első időszakban kivülről történt. Az utób­bi időben léptettünk elő az apparátusból 3 osztályvezetőt és 3 osztály­vezetőhelyettest. A kerületi tanácsoknál már döntő mértékben belülről történnek az utóbbi ilőben az előléptetések. Az uj káderek beállításánál szórványosan előfordultak hibák is. Néhány esetben a kiválasztás nem volt elég körültekintő. Volt olyan elvtárs, aki visszaélt az előlegezett bizalommal, nem ugy viselkedett, ahogy kommunista vezetőtől elvárható. Ma már a fővárosi és a kerületi tanácsoknál nincs szükség további je­lentős, kádercserére. Azonban még mindig vannak területek, ahol további erősités szükséges­, pl. .oktatás, házkezelőség, üzemi személyzeti háló­zat. Az első időszakban a kádercserék bármennyire is indokoltak voltak, bi­zonyos ideig zavarokat okoztak a dolgozók körében. Ezt a hangulatot tudatosan szították azok, akik érezték, hogy előbb-utóbb rájuk kerül a ./. írós**** 1 '' 1 **

Next

/
Thumbnails
Contents