MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1961

1961-03-20 98. öe. - 1961_VB 98/32

- 2 ­ORSZÁGOS LEVÉLTÁR" A megyéi és járási pártbizottságok határozottan kérik az ilyen­irányú, tehát elsősorban politikai segítségadást. Az agitációs munkájuk eredményességének fokozásához a patronálók igyekeznek a felmerült problémákat, kérdéseket összegyűjteni és ezekre a tsz. pártvezetőségével közösen megadni a választ. Hasznos volt ez azért, * mert nem egy esetben a helyi kommunisták szónélkül tűrték hibás, gyakran ellenséges nézetek és rémhírek terjesztését, amelyeknek a végső mondanivalója mindig az volt "hátha mégis változás lesz", "rövidesen megszűnik \a tsz.", stb. Ugyanebben az időben fel kel­lett venni a harcot szektás, a parasztságot a .-tsz-t61 elriasztó nézetek ellen is, mint pl. "kötelezővé kell tenni a tsz-be való belépést", vagy több helyen ellenállás a földjáradék fizetéssel szemben, stb. Nehezíti a politikai munkát;a helyi pártszervezetek és az uj tsz. elnökök egy részének gyengesége; a viszonylag sok ellentét a tsz. vezetői- és nem egyszer a párttagok között is; az ebből következő gazdasági bajok és néhány helyen a defiGites zárás. Az ellentétek a családi, sógor-koma kapcsolatok és vetélkedések, számos helyen komolyan zavarják a tsz-ek megszilárdítását. A hosszan elhúzódó viták, a laza munkafegyelem néha a patronálóknak is kedvét veszi. Nem egyszer az üzemi, kerületi vezetőknek kell meggyőzni őket, hogy fogjanak hozzá újból és újból a tsz-ekben lévő ellentétek le­küzdéséhez. . - • . A patronálók sok segítséget nyújtottak a tsz. pártszervezetek lét­rehozásához, a politikai, szervezeti, életük kialakításához. Ennek a'munkának sokszor konkrétan lemérhető és azonnali eredményei is mutatkoznak. A patronálók személyesen foglalkoztak azokkal, aki­ket a helyiek javaslata alapján a pártba való felvételre alkalmas­' nak láttak. Magjarkeszin pl. a patronálók segítségével rövid idő alatt a pártszervezet tagsága 4 főről 14-re emelkedett. Különösen nagy jelentősége van az ifjúság közötti munka szempont­jából ai kulturális kezdeményezéseknek. Gyakori, hogy a csoportok kulturgárdákat, sportoló fiatalokat visznek le a tsz-ek, illetve tsz. községekbe. Ezeket falun ssivesen látják, azonban ennek foly­tatása, szélesítése a rendkivül nagy költségek miatt erősen kor­látozott. Több kerület kezdeményezett olvasó mozgalmat, amivel \

Next

/
Thumbnails
Contents