MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1961
1961-12-22 117. öe. - 1961_VB 117/8
s - * - ORSZÁGOS LEVÉLTÁR A tapasztalat az, hogy az elvtársak ebből a hatáskörből bizonyos értelemben leszükitve, csak a konkrét szakmai, gazdasági kérdésekkel foglalkoztak behatóbban és ez adott okot bizonyos torzsalkodásokra. Ezért van az is, hogy a munkaterv főleg szakmai dolgokról beszél, - 26-pontból 12 ilyen jellegű - és kevés az olyan jellegű, amely a pártpolitikai problémákkal foglalkozik. 3. Hágjon sok vizsgálatot folytatnak az elvtársak, átfogó vizsgálatokat tartanak, határozatot hoznak, sok javaslatot tesznek a szakmai vezetés felé. /Előfordul az is, hogy pártvonalon is ugyanazt a határozatot tárgyalják meg, amit az osztályértetcezleten./ A hozott határozatok és javaslatok ellenőrzésére azonban nem kerül sor. Ilyen értelemben nincs az az eredmény, ami lehetne ezzel a munkával kapcsolatban. Véleményem szerint ebből következik, hogy konkrétan a pártalapszervezetek irányitása és a pártbizottság politikai munkája az elmúlt időben háttérbe szorult. Több olyan problémával kellene foglalkozni, ami a párttagság nevelésével függ össze és később olyan kérdésekkel, amelyek a párttagságnak és a kommunistáknak ad segitséget a feladatok megoldásához. Ez azért is szükséges lenne, mivel az a tapasztalat, hogy a kritikai szellem nem a legerősebb színvonalon van. Itt komcrét tapasztalatok vannak, mert a kritika, önkritika szellemének hiánya következtében a hibák okait nem igen tárják fel. Taggyűléseken általános kritika van ? a felelősöket nem nevezik meg, csak kizárólag a problémákról beszélnek. Nagyban hozzájárul a kritikátlansághoz az is, hogy ha ittott fel is vetnek bírálatot, akkor azt a szakmai vezetők . kimagyarázzák és nem egyszer olyan formán, hogy inkább visszahúzódnak az elvtársak és nem mondják el véleményüket, problémáikat. A munka terén bizonyos "viszonyitgatások" tapasztalhatók, hogy mi jól dolgozunk, mert sokkal jobban megy a munka, mint 4-5 évvel ezelőtt és nem a jelenlegi feladatokhoz, problémákhoz igazitják a dolgokat, hanem a múltra tekintenek viszonyitgatásokkal vissza, 4. A kapcsolat kérdése a Budapesti Pártbizottság és a Fővárosi Tanács VégrehajtóVbizottsága között; Az 1961.májusi határozat ugy emliti meg ezt a kérdést, hogy a minisztériumok pártbizottságainak, valamint a Fővárosi Tanács Pártbizottságának kölcsönösen erősíteni kell a kapcsolatot a Budapesti Pártbizottsággal. Ezt el kell fogadni és szervezetten kell arra gondolni, hogy időnként a Fővárosi Tanács párttitkárát a Budapesti Pártbizottság megkérdezi egyes kérdésekben. Ami ezt akadályozta: eléggé formai oldalról vetődik fel ez a kapcsolat, értel-cezletre, munkaértekezletre való meghivás formájában. Háber elvtárs sem igen jött hozzánk. Volt olyan eset, hogy a pártbizottság segitséget kértük és nem kaptuk meg elyaa amikor káderkérdések szerepeltek itt a VB-n napirenden és az itt hozott határozat nyomán nem sikerült a problémát megoldani. - Most az a helyzet, hogy hosszú idő után a pártbizottsággal rendszeres kapcsolatunk van, eljárunk a