MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1961
1961-09-04 108. öe. - 1961_VB 108/10
ORSZÁGOS LEV&TXli ^Ü - 6 A pártba való felvételről: Valóban az a helyzet, hogy sok ember eljut odáig, hogy a pártba tagjelöltként felvegyék. & betyárbecsület köti őket, egy kicsit szégyelik magukat, hogy nem kérték 56 után felvételüket, pl. előfordul, ha felszólal valaki egj pártnapon, utána a munkatársai gunyoros megjegyzéseket tesznek. A pártszerveze tek egy-egy ember kiemelnek és foglalkoznak velük. Van olyan osztály, ahol egyetlen párttag sincs. Esetenként fordul csak elő, hogy a pártszervezethez eljut ezekről a helyekről egy-egy vélemény. Szakmai képzésük: többségük a termelésben, kivitelezésben vett részt. Ez erősitést jelent a tervező munkához. A fiatalok között sok olyan van, aki az egyetemről ke-r rült a tervező-irodába. Kivinni a termelésbe és utána visszahozni, s utána visszavinni a tervezéshez. Ilyenfajta káder£ejlesztést javasolnék a továbbiakban. A fel nam használt tervekről: Ez demoralizálólag hat feltétlenül. 1959-ben 8-lo milliót tett ki a fel nem has: nál tervek összege. A Házkezelőségeknél több mint 2 millió a fel nem használt tervek össze. Dolgoznak egy munkán, amiről tudják, hogy ki van dobva az ablakon. A felsőbb szervek felelősségét is alá kell húzni. Epitő és tervező vállalatoknál kiadnak ilyen kisebb tervezési munkát, mint ajtó, ablak áthelyezés stb. Lekötnek vele tervezőirodai kapacitást is, s hátráltatják a munkát. Régen ez az épitkezésnél lévő pallér hatáskörébe tartozott. A Tervhivatal javaslatára beszüntették az ilyen kisebb tervezéseket. Gyakran az elavult formáknak a megváltoztatását az neheaiti, hogy ezek a műszaki tanácsok igen zárt körben mozognak, régi szakemberek vannak ezekben. Őket találjuk a Tudományos akadémián, a METESZ-ben stb. Mi tárgyaltunk erről, pl. a vizesekhez egy fiatal nem tud bejutni. Nem adnak lehetősége, hogy ezek véleményt nyilvánítsanak. Az összetételt tegyük meggondolás tárgyává, • hogy fiatalok is bekerüljenek közéjük. Hatáskör kérdése: Lehet azon gondolkozni, hogy a tervezőintézetek kapjanak olyan hatáskört, mint az üzemek. Végzik a pártellenőrzést, nem is tudnak másképp dolgozni. Több-kevesebb felkészültséggel erre irányul a munkájuk. Nagyobb tervezőirodai pártszervezetek eredményesebben csinálják, a kisebbek kevésbé. A BPVB-nek ezt figyelembe kell venni. Kiss Dezső et. Javasolom, hogy a VB. az anyagot, továbbá a határozati javaslatot fogadja el. Az anyagot az itt elhangzott vita alapján ki kellene egésziteni. A javaslat határozottabban foglal állás, élesebben fogalmaz, mint az anyag. A felső szervek munkájával kapcsolatban ki van mondva egyszerűen, hogy nem felel meg a követelményeknek. Ez nem maradhat igy benne a jelentésben. Igaz, hogy van javitanivaló ezen a munkán, de eredmények is vannak, s igy a kerületi és Budapesti VB* nem jelentheti ki. ./.