MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1960
1960-05-23 77. öe. - 1960_VB 77/51
OKS2AGOÍ LEVÍLTÁR ^ ° J. • " ££ MSZMP. Budapesti Bizottság Budapest, 196o. május 17. Kulturális- és Köznevelési Xl/454/196o. Osztálya. Készült 35 példányban. Kiegészitő .jelentés A Politikai Bizottságnak a dolgozók társadalombiztosítási, egészségügyi ellátásáról szóló 1959. január 13-i határozata végrehajtásának tapasztalatairól. A Politikai Bizottság 1959. januári határozata nyomán a Budapesti P.VB. is megvizsgálta Budapest lakosságának egészségügyi ellátottságát és 1959. április 6-án határozatokat hozott. A határozatok két fő feladat megoldását jelölték meg: 1./ Az egészségügyi szervezeten belüli ellentmondások felszámolása. 2./ A politikai munka javitása, különösen az orvosok között. A határozat óta eltelt egy esztendő alatt a pártszervezetek, az állami szervek, tömegszervezetek értek el eredményeket a határozat megvalósításában. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a Politikai Bizottság határozata az egészségügyi ellátás javitásának alapjává vált, a pártszervezetek, az állami szervek sokat tettek azért, hogy az egészségügyi dolgozók megismerjék a határozatot és a szerint dolgozzanak. I. A párt határozatainak megfelelően helyes irányban megkezdődött az egészségügy szervezetén belüli ellentmondások felszámolása. Cél az, hogy biztosítsuk a lakosság személyi jellegű ellátottságát. Ennek első lépése az "egységes belgyógyászati ellátás fokozatos bevezetése. Ez azt jelenti, , hogy 8 orvosi körzetet egy belgyógyász szakrendelő orvoshoz kapcsolnak. A belgyógyász szakorvos a magasabb szintű konziliumok végzője, ő bonyolítja le a korházba utalásokat, a körzeti orvos munkájában a táppénzes ellenőrző funkciót is ellátja és végül rajta keresztül kapcsolódnak a körzeti orvosok egy bizonyos korházi belgyógyászati osztályhoz. A körzet - rendelő - korház uj szervezeti kapcsolása alapvető változást jelent a gyögyitó ellátásban. Biztosítja, hogy a körzeti orvos, a szakrendelő orvosok és a korházi orvos, személy szerint mindig a lakosság azonos csoportjáról gondoskodjék, a személytelen betegellátást fokozatosan személyi jellegűvé teszi'. Fokozza a körzet, a rendelő, a korház orvosának fefolősségét a hozzá tartozó lakosság ellátásáért. A nem belgyógyász körzeti orvos részére megfelelő szakmai légkört biztosit, a körzeti orvos végső soron a korházhoz tartozónak érzi magát.,Kiszélesíti a továbbképzés és a szakképseités megszerzésének lehetőségeit. Magasabb szinvonalra emeli a felülvizsgáló orvosi munkát.