MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1960
1960-05-09 76. öe. - 1960_VB 76/13
- lo ORSZÁGOf LEV*7,TAR Soós elvtárssal szeretnék egy dologban vitatkozni, a loo millió forintra vonatkozóan. Az nem egészen úgy ^megy hogy egyik helyről elvesszük, a másik helyre áttesszük, mert ha utat akarunk építeni, ahhoz biztositani tudjuk a bitument, de a raktár épitkezés már a lakásépítési kapacitás rovására menne. S ekkor már nem nyerünk annyit. A közlekedési problémák javításához tudunk például motorkocsikat venni az NDK-ból, de épitőanyagot nem tudunk hozni. Egyetértek azzal, hogy össze kellene szedni mindazokat a lehetőségeket, amelyekkel a lakásépítkezéseinken javitani tudunk. A társadalmi munkát a lakásoknál nehéz betervezni és széles méretekben megpróbálni. A KISZ vállalta erre a területre a mozgósítást. Pld. a lágymányosi alapépitkezéseket a XI. ker. Tanács és a Pártbizottság vállalja. Ezzel érdemes foglalkozni. Hive vagyok annak, hogy ingyen ne adjunk lakást. Erre valók a szövetkezeti lakások de nem mondhatjuk ki, hogy csak hozzájárulásos lakásokat épitsünk, mert ez antiszociális cselekvés lenne, s úgy érzem a Politikai Bizottság nem is fogadná el a jvaslatét. el vtárs : Az előterjesztés megitélésem szerint két nagyon jó dolgot tartalmaz. Az elképzelés nagyjábó 1 együtt van és jó dolog, hogy a fő-kérdések súllyal szerepelnek ebben az elképzelésben, ilyen a lakás, a közlekedés, a gáz és vizellátás problémái. Azt kell mondanom, hogy Budapesten minden ennek a 3 nagy kérdésnek van alárendelve. Újra csak azt kell mondanom, hogy ha nem jut kultúrára, népmüvelésre, akkor nem kell idegeskednünk, ha a főkérdéseket megoldjuk. Ha a felvonulási teret megtudjuk csinálni, az jó dolog, de ha nem tudjuk megcsinálni, akkor sem kell ezen idegeskedni. Most uj gatya szabásával nem foglalkozunk, most foltozunk. Javaslom, hogy a tervvel foglalkozó elvtársak vegyék figyelembe az itt elhangzottakat. Fogadjunk el egy 3-4 pontos határozatot. A Végrehajtóbizottság elfogadja sgji a^Fővárosi Tanács előzetes szamitásait, elképzeléseit a beruházási keret felhasználását illetően. A VB utasitja a tervezéssel foglalkozó elvtársakat és a Titkárságot, hogy a célkitűzések kialakításához adjon meg minden segitséget, különös tekintettel a lakás keretszámra, a föld alatti épitésére és az összes főkérdések megoldására. Kérjük a Fővárosi Tanácsot^ hogy mielőtt a kormány elfogadja a második 5 eves tervet, a beruházási keret felhasználását és a felujitási keretet is, hozzák ide az elvtársalt a főbb összefüggéseket. A fő kérdések megoldására kell összpontositani az erőket. Ha marad a tervben anyagi lehetőség egyéb problémák megoldására, akkor hozzák vissza az elvtársak, s együtt nézzük meg.