MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1960
1960-04-25 75. öe. - 1960_VB 75/47
* \%o, §••<* •'•'•*• ORSZÁGOS LEYiűLTÁR A Szakszer v ezetek Országos Tanácsa elnökségének irányelv ei a szocialista brigádok működéséhez. Az ország dolgozói nap-nap után termelési sikereikkel is kifejezik, hogy helyeslik pártunk és kormányunk politikáját, gazdasági intézkedéseit, amelyek eredményeként javulnak élet és munkakörülményeink. Lelkesitőek a szovjet nép és más testvéri népek nagy gazdasági és . tudományos eredményei és magával ragadó történelmi jelentőségű tervei is. Uj légkör, uj szellem erősödik üzemeinkben.A munkáshatalom és népünk sorsáért, a tervek teljesítéséért érzett.felelősség és a jél végzett munka öröme hatja át munkásosztályunkat.örvendetesen nő a dolgozók százezreiben a tettrekészség a közügyek intézések, a gazdasági feladatok megvalósítása érdekében. Ebben a légkörben született meg az üzemekben a munkások és müsz&iak uj kezdeményezése: megalakultak hazánkban is a szocialista brigádok, A pártunk kongresszusának tiszteletére kibontakozó szocialista verseny idején ez a kezdeményezés mind több és több dolgozót vonz. A SZOT elnöksége helyesli és támogatja a szocialista brigádok tevékenységét,A- szocialista brigádok a helyi körülmények szemeldtt tartásával jelölik meg célkitűzéseiket,Tevékenységük legfőbb közös jellemvonásai alapján a SZOT elnöksége az alábbi irányelveket javasolja a szocialista brigádok számára, 1. • Céltudatosan vállaljanak részt az üzem, a műhely legfontosabb feladatainak megoldásában,Ésszerűsítésekkel, ujitásokkal és a technika fejlesztésével, a munkafolyamatok jó megszervezésével érjenek el sikereket céljaik megvalósitásábnn.Törekedjenek a minőség javítása ra és a legmesszebbmenő takarékosságra minden területen. 2. • •* Gyarapitsák szakmai és általános műveltségüket, politikai tájékozottságukat .vegyenek részt a különböző tanfolyamokon és szépirodalmi, valamint politikai müvek rendszeres olvasásával is bővitsék ismereteiket. Nyújtsanak baráti, elvtársi segítséget egymásnak a munkában éppúgy, mint a szocialista jellé informálásában.Adják át tudásukat fiatalabb munkatársaiknak, segitsék egymást a legjobb munkamódszerek tapasztalat cgreréjóvcl és biztosítsák saját soraikban a szilárd munkafegyelmet,A vetélkedés során közös cél érdekében harcoló versenytársakat lássanak egymásban, •0