MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1960

1960-04-25 75. öe. - 1960_VB 75/3

- 2 - ORSZÁGOS LEVi&TÁX általában kielégitő, továbbra is vannak azonban nem kivánatos jelenségek. A terv mutassa meg a tényleges helyzetet és vázolja fel a különböző tennivalókat ésirányelveket. A PVB. elsősorban a szülői ház, másodsorbar az iskola, majd a társadalom nevelő hatá­sát tartja a legfontosabbnak, a./ Pejtse ki a terv, hogy a szülőkkel szemben milyen követelmények vannak, milyen intézkedéseket kell foganato­sítani, amelyekkel hatékonyan lehet hatást gyakorolni a munkahelyen sajtó és rádió segitségével, stb. Fel lehetne esetleg vetni a jelentés­ben azt a javaslatot, hogy a házasság­kötés előtt ismét vezessék be az orvo­si vizsgálatot. Ezeket a javaslatokat a Művelődésügyi Minisztériummal kell megtárgyalni. b./ -Az intézkedési terv térjen ki a társa­dalomra vonatkozó feladatokra, -^zeket a kerületi pártbizottságoknak, nőbizott­ságoknak, szakszervezeteknek kell el­juttatni. A PVB. támogatja a nevelőintézetekhez szükséges épületek szervezésére vonatkozó kisérleteket. Az intézkedési tervet be kell mutatni a PVB. titkárságának, döntse el, hogy mi­lyen felsőbb szervek elé kell a tervet terjeszteni. Felelős: Adminiszt. Oszt. Határidő: június 1. Határozatot kapja: Toldi Lajos elvtárs 2./ Jelentés a szocialista munkaverseny helyzetéről. ^loadó: Jochlik Lajos elvtárs Hozzászólók: Jochlik Lajos, Gsikesz Józsefné, Szuhai Dezső, Molnár Ernő, Szekér Gyula, Cservenka Perencné, Gáspár Sándor elvtársak. Határozat: A KB. Titkársága elé a KB. Ipari Osztálya, a SZOT., valamint a BPB. jelentést visz a negyedéves versenyről. Helyes lenne a 3 jelentést összevonni. Az Ipari Osztály a megfelelő szervekkel összeegyeztetve dolgozza ki a szocialista brigád cim elnyerésének feltételeit, és azt megfelelő propagandával ismertessék. Állapítsa meg a jelentés, hogy a prémium­rendszer ösztönző. A szocialista munkaver­s-eny anyagi és erkölcsi ösztönzők alapján

Next

/
Thumbnails
Contents