MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1960

1960-03-28 73. öe. - 1960_VB 73/67

1 OBSZÁGOtUVtLTAS ^~#Ű~ re biztosan száaithat majd a bíróság. El nem hanyagolható lényeges szem­pont, hogy az ülnök kedvvel végezze majd ülnöki feladatát, s ezért^hely­telen lenne bárkit is megkérdezése és beleegyezése nélkül jelölni és megválasztani* Javasolni lehet - kisebb arányban - az ülnöki követeiméig éknek egyébként megfelelő nyugdijasokat (főleg vc.lt fizikai munkásokat) is. Figyelembe lehet venni - ugyancsak kisebb arányban - a nem üzemi stb. dolgozók kö­zül megválasztandó népi ülnököket. Ókét a társadalmi szervek jelölik.A javaslatoknak bizonyos százaléka dolgozó nő legyen. A fiatalkorúak bíróságának pedagógus ülnökeit a Pedagógus Szakszervezet Országos Elnöksége jelöli. kz előkészületi munkálatok során rá kell mutatni arra is, hogy a tvr. 1 §-a érteimébon ülnökké csak az választható, aki magyar állampolgár, büntetlen előéletű, választójoga van és a váíí sztás időpontjában & 23» életévét betöltött j\j * Minden egyes javaslatba hozottra vonatkozóan következő adatokat kell a kerületi tanáccsal közölni: név(férjezett nőnél leánykori név is), szü­letési hely és idő (év, hó, nap), anyja neve, foglalkozás, munkahely (utca és házszám szerint is megjelelve) és pontos lakcim. Ezenkivül a szerveknek minden egyes javaslatba hozett szenélyről rövid Írásbeli jellemzést kell készíteni, hogy a javaslatba hozottaknak mi a beosztá­sa, munkája, mi volt esetlege3 korábbi foglalkozása, szülei foglalkozá­sa, osztályhelyzete, milyenek a családi körülményei, ha párttag, mióta párttag, volt-e korábban népi ülnök, milyen társadalmi munkát végez (esetleg milyen funkciója van), milyen képzettséggel rendelkezik s ál­talában az egyéb jellemző lényeges személyi adatokat, volt-e büntetve és ha igen, miért? A jellemzéseket a jelölésekről szóló irathoz kell csatolni. Gondoskodni kell arról később az ülnökválasz' nácshoz. 1 is, hogy jelölések és a jelöltek jellemzése leg­tő tanácsülés előtt két héttol megérkezzenek a ta­III. Felhívom Elnök elvtársat, hogy az ülnökválasztást a kerület adottságai­nak és sajátosságainak megfelelően bonyolitsa le. Adjon ki utasítást, hogy a népi ülnöki választás lebonyolítására ütemtervet készítsenek es annak egy példányát 196o. április 7 napjáig a fővárosi tanács vb, igaz­gatási osztály igazgatási csoportjához küldjék meg* Ugyancsak jelentést kéli küldeni a fővárosi tanács vb. igazgatási osz­tályának igazgatási csoportjához, 196o. április 15. napjáig az előkészületi munkák befejezéséről, a jelölő gyűlések megtartásának helyéről és ideje­ff i rol, 196b. május 2o. napjáig a fővárosi tanács' által választandó népi ülnökjelöltek névsorának és iratanyagának felter­jesztéséről, végül ./.

Next

/
Thumbnails
Contents