MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1960

1960-02-29 71. öe. - 1960_VB 71/8

2 - 5 - PHSZÁGOS LEVfeTÁR Itt lényegében azt vizsgálják és vitatják meg, hogy az oktatás a világnézeti nevelés követelményeinek hogyan felelt meg. Azt akarjuk, hogy a pedagógusok megtanuljanak politizálni és megfelelően tanit an i. A s oktatásra való jelentkezést szigorúan önkéntesség alapján vettük, aki azonban jelentke­zett, annál nagyon szigorúan vészük az oktatáson való meg­jelenést. Hantos et. A politikai gazdaságtan előadásai nem tekinthető magas szinvonalunak, nem minden esetben tudtunk minden igényt kielégitani az előkészítés során. A Kultúrpolitikai Akadémia szervezett formát jelent, innen akarjuk pótolni az u.i kon_ ferencia vezetőket. Ami a pedagógusok világnézeti helysetének felosztását illeti, azt hiszem, nem kellene alapvetően változtatni a felsoroláson. Külön rétegként kifejezetten ellenséges magatartású pedagógu­sokról nem beszélhetünk. Az ellenséges nézetű pedagógusokat az iskolákból eltávolítottuk. Vannak idealista felfogású ne­velők, ás vannak, akik világnézetük miatt nem tudnak megfe­lelő munkát végezni, azonban nem tudok beszélni direkt ellen­séges rétegekről. Az idealista világnézetű emuereket nem so­rolhatjuk az ellenség közzé. Ezeket az embereket át kell ne­velni. Előfordul, hogy 1-2 embert ki kell raknunk, ezt azon­ban külön rétegként nem tudnám felsorolni. Ha találkozunk olyan emberrel, aki tudatos ellensége a rendszernek, ki kell rakni az iskolából. Ki.nem mondott nézetek ellen harcolni nem lehet. A nevelőtestületi megbeszélések politikai viták. Érdeklődtek a IX. kerületben, hogy a munkáranevelés kérdéséről tartsanak-e vitát. Miután erről egy tantestületi ankéton lesz szó, azt mondtuk, hogy ne tartsanak külön. A XIV. kerületben a kisérletet pozitívan értékeljük. Itt van­nak olyan tapasztalatok, melyeket más kerületeknek át tudunk adni. Jónak tartjuk a XIV. kerületben a továbbképzést. Itt az oktatást alaptanfolyamnak fogjuk fel. A pedagógusok az 5 H-napos pártiskola anyagát tanulmányozzák. A száktárgyu marxista oktatásban a hallgatók átveszik a marxista filo­zófia tankönyvét és a politikai gazdaságtan tankönyvet. Gáspár et. Az előterjesztés a pedagógusok továbbképzése terén egészgc­ges tendenciát mutat. Kezdetben mi is követtünk el hibát és

Next

/
Thumbnails
Contents