MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1960

1960-02-15 70. öe. - 1960_VB 70/56

- 5 - ORSZÁGOS LEV^TÁR A különböző bizottságok tagjai, de különösen a népfront­aktivák nagyrésze más társadalmi szervek, elsősorban a pártkörzetek és a Tanács aktiváiból tevődik össze. Csak igen kis hányada az, melynek fő társadalmi tevékenysége a H.N.F.-ban bonyolódik le. Az egyes területen dolgozó társadalmi szervek nagy.jából azonos aktívákkal, azonos réteg körében mozognak . * A népfrontbizottságok a helyett, hogy mozgalmi munkájuk­kal alátámasztanák, segítenék a- tömegszervezetek előtt álló feladatokat, gyskran átveszik, vagy velük párhuza­mosan oldják meg. Pl, a XIII.kerülétben foglalkoztak a kórházak, intézmények, laktanyák politikai problémáival, a párt veteránjaival. A politikai munka ilyen mértékű egészségtelen tulszervezése következtében féltékenység, [rivalizálás jelei tapasztalható a népfrontbizottságok és a területen dolgozó más társadalmi szervek között. A fentebb vázolt problémák, valaminté, budapesti, illetve kerületi népfront-vezetőknél meglévő politikai bátortalanság következté­ben a budapesti népfront-mozgalom -bár ért el eredményeket­azt a hivatását, hogy közvélemény formáló ere legyen, még nem tudt a teljesíteni . Tapasztalható olyan jelenség is, hogy a ke­rületi HNF bizottságok rosszul értelmezett "népszerű" politi­kát folytatva nem veszik figyelembe a reális helyzetet, javasla­taikban túlzott követelményeket támasztanak az állami szervek felé. II. A kerületi pártbizottságok irányító tevékenysége . A H.N.F. Bizottságok megválasztása után a legtöbb kerületben megalakultak és működnek az MSZMP-csöpörtök. Legtöbb kerületi PVB napirendre tűzte a KNP munkáját. Segítséget, támogatást nyújtanak feladataik elvégzéséhez, A HNF kommunista titkárai, tagjai a kerületi PB-nak, a kerületi pártfunkcionáriusok részt­vesznek a HNF különböző rendezvényein. A kerületi PB-oknál

Next

/
Thumbnails
Contents