MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1960
1960-02-01 69. öe. - 1960_VB 69/13
Cservenka elvtársnő: Néhány elvtárs megemlítette, hogy jónak tartja a lapot. Azért nincs könnyű dolga egy üzemi lapszerkesztőnek. Nem könnyű egy olyan lapot szerekeszteni, amit az üzemi pártbizottság, a gazdasági vezetés is magáénak vall. Es ehhez hozzájön, hogy az üzem dolgozói is magukénak érezzék, ami nem mindig esik egybe a pártbizottság és a gazdasági vezetők szemléletével. Hozzátéve azt. Kogy ugyanakkor az üzemi laptól azt is várjuk, hogy aktiv részt vállaljon a gazdasági vezetés, a pártvezetés, s maguknak a dolgozóknak a nevelesében. Ha ilyen szempontból vizsgáljuk, azt lehet mondani, hogy a lap jó. Nagyrészben teljesíti is ezt a feladatot. Nem értek egyet Hantos elvtárssal. En megfelelőnek, jónak tartom a lap olvasottságát. Akkor keveselhetnénk. ha nem lennének egyéb, országos lapok. Egyéb lapok mellett elérni, hogy a aolgozók 25 #-a előfizetője legyen a lapnak, - szép eredmény. Hozzáteszem azt, hogy olykor túlzottan és indokolatlanul nagy lárma van, amikor a lap egyik, vagy másik kérdésben mellefog. Mindegyikünk dolgozik, csinálhat kisebb-nagyobb hibát. Azt is fel tudjuk mérni, hogy a kisebb hiba is natványozódik, 8 bizony sokszor nagyobb a lárma, mint amekkora problémát jelent. Az anyagot elolvasva, az az érzésem, hogy nem eléggé megfelelő a pártvégrehajtó bizottság és a szerkesztőség közötti viszony. A viszony szót hangsúlyoznám és nem egyszerűen a kapcsolatot. Mert. ha azt nézzük, hogy a különböző értekezleteken hányszor találkoznak a partvégrehaj tó bizottság tagjai és a szerkesztőség tagjai, akkor a kapcsolat jónak mondható, de a viszony egy Kicsit érdes. Törekedni kellene arra, hogy a viszonyt komoly mértékben megjavítsuk. Nem lehet egyszerűen a szerkesztőség vezetőjet elmarasztalni, mert a viszony alakulásáért mindig a fenti vezetés a felelős. A párttitkárnak kell törekednie a viszony megjavítására. Nem egyszerűen a Ganz-Mávag PB, lapjára értem, hanem általában az újságokra. A határozati javaslatban szereplő egyes feladatokkal ilyen mértékben nem tudok egyetérteni. Az elvtársak a 4. oldal végére tették, hogy az üzemi lap irányvonalát*a pártvégrehajtó bizottság határozza meg. Ami utána következik, azzal nem lehet egyetérteni. Le kell szögezni, hogy a pártvógrehajtó bizottság legközvetlenebb munkatársa, amivel hatni tud a tömegekre. És éppen ezért a viszonynak nagyon zökkenőmentesnek kell lenni. A szócsöve kell. hogy legyen a végrehajtó bizottságnak a lap. A határozati javaslatban meg kellene állapítani, hogy a Budapesti Pártvégrehajtóbizottság tapasztalatai alapján néhány üzemi lapnál nem elég zökkenőmentes a pártbizottság és a szerkesztőség közötti munka. Három nagyüzemünkben tapasztaltak alapján merem ezt a következtetest levonni. Ezt kellene első helyre állítani és elvileg megfelelő szinten felvetni, hogy mi minden következik abból, hogy a pártbizottság lapja, mert van egy olyan szemlélet, hogy az Üzemi szerkesztők - nem elsősorban a Kalocsai elvtársra gondolok - egy kicsit ugy érzik, hogy az üzemhez tartoznak. Ebből adódik, hogyha valamit fel akarnak vetni bírálatként, kicsit szerkesztői jo-