MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1960
1960-07-04 80. öe. - 1960_VB 80/15
_ 5 - ORSZÁGOS LKVÉLTAR Hantos elvtárs felvetette, hogy kiket veszünk fel. A KISZ nevelési-irányelvei, vallásos fiatalt is fel lehet venni a KlSgbe ha jól dolgozik. Vallásos fiatalt nem lehet kizárni.a KISZ-ből csak akkor ha terjeszti a vallásos ideológiái;. Ezek az elvek le vannak szögezve. Eddig az volt a nemzet, hogy vallásos fiatalt nem vettek fel a szövetségbe. Most sikerült elérni, hogy ' felvegyék őket. Vannak hibák a középiskolai KISZ munkában, is. pl. az egyik gim• nazium KISZ titkára egy funkcionárius gyereke, aki olyan magas követelményeket támasztott a fiatalok elé, hogy nem feleltek meg azoknak. így 1 év alatt egyetlen fiatalt sem vettek fel-a KISZ-be. A leányokkal és fiatalasszonyokkal keveset foglalkozunk. Az olyanleányt, akinek udvarlója van, azt már nehezen lehet behozni a KISZ-be. A fiatal asszonynak pedig más dolga van, minthogy aktivitással vegyen részt a KISZ munkában, mint egy 16 éves. Alapvetően a leányokkal és fiatalasszonyokkal is foglalkozni kellene. ííem lehet azonban ezek elé olyan követelményű állítani, mint a független fiatal leányok elé. llo ezer KISZ tagból 8o ezer 2o éven aluli. 1 ehát a túlnyomó többség 2o éven alul van. A katona idő letöltése után áltáléban nem kapcsoló ólnak be a KISZ muaká'• jába. áz a legdöntőbb számunkra, hogy 14 évtől fogjuk át a fiatalságot, ezt a korosztályt. •"Ok végig nem vitt kampány van, a tervig eljutnak és nem megy tovább a munka. E kérdéssel -olyan értelemben kell foglalkozni hogy végig kell vinni, amit elterveznek. A legnagyobb problémát jelenti, hogy a KISZ-en belül az életkori sajátosságok kövecelményei nem kielégitőek. 14-18 év közti korosztályt nem tudjuk megfelelően átfogni. El kellene érni azt, hogy az úttörőszövetség utolsó éves fiataljai legyenek már ott KISZ tagok és nagy réteg nem maradna ki a KISZ-ből. A kongresszusra való felkészülésnél a párttag létszámot túlhaladjuk, és az ;?o %- felé menetelünk. Deák Livia elvtársnő. 22 brigáddal vizsgáltattuk meg ezt a munkát. Az anyag szélesen értékelte a KISZ munkát. A jelentésben csak röviden vetettük fel a kérdéseket, inkább a problémásabb dolgokat vettük be a jelentésbe, azokra hivtuk fel a figyelmet. Lnden brigád jelentésben kihangsúlyozták az elvtársak, hogy elsősorban a termelés területén javult a legtöbbet a befolyásunk a fiatalokra. A többiekhez viszonyítva ebben van a legnagyobb előrelépés. Ez nagyon biztató. Ezt tovább kell erösiteni. A tömegkapcsolatot ugy fogalmazta Kádár elvtárs, hogy akkor helyes a tömegkapcsolat ha 1:1-hez. Az az egészséges, ha minden egyes KISZ tagnak 1 ifire van befolyása.