MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1959

1959-03-02 46. öe. - 1959_VB 46/37

- 6 ­szemben alkalmaztuk. Hiányosság, hogy az osztályidegenek száma -elsősorban a letartóztatottak között- kevés. Megtett intézkedéseink során -a párt büntetőpolitikájának szellemében- fokozottabban alkalmaztuk a nevelő és megelőző intéz­kedéseket a megtévedt dolgozókkal szemben. A Btá 56. §-a alapján mellőztük a büntető eljárás lefolytatását 22 esetben, elsősorban munkásokkal szemben. Széleskörben alkalmaztuk különösön április, május hónapok­ban, valamint a választást megelőző időszakban a rendőri figyelmez­tetést, amely izgatás, röpcédula-terjesztés és más kisebb jelentő­ségű cselekmények megelőzését szolgálta. ' Ezekkel az intézkedésekkel egyidőben nagy súlyt fektettünk a törvényesség betartására és ezzel kapcsolatban komoly sogitséget jelentett a Fővárosi Ügyészség ellenőrzése . Nagy nehézséget jelent, hogy az állomány egyrésze még nem tud megfelelően különbséget tenni a tényleges ellenség és a megtévedt dolgozók között, ^öbbször elő­fordult, hogy egy-egy bűncselekményben résztvett valamennyi személy ellen bűnvádi eljárást akartak foganatosítani. Ma is él még az a nézet, hogy csak a letartóztatást tekintik hathatós állambiztonsági intézkedésnek. A nevelő, megelőző és az ellenséget dezorganizáló intézkedéseknek nem tulajdonítanak elég jelentőséget. Ennek oka elsősorban abban keresendő, hogy az állomány jelentős részénél a párt politikájának megértése, általában a politikai tisztánlátás nem éri el a kivánt szinvonalat. Az ellenség illegális tevékenységének felderitése terén értünk el eredményeket, elsősorban azzal, hogy igyekeztünk munkánk­ban súlypontot képezni és erőnket a legaktivabb ellenséges személyek, vagy csoportok ellenőrzésére, felderítésére forditani. Mindennek ellenére a mély illegalitásba vonult személyeket, csoportokat nem tudtuk kellően felderiteni, mert az ilyen-jellegű munka csak 1958­ban indult meg, Jelenleg 48 fontosabb ellenséges tevékenységre utaló ügy­ben dolgozunk. Ebből 26 kémkedés, 8 ellenforradalmi tevékenység, 5 ipari szabotázs jellegű. Emellett számos kisebb jelentőségű jel­zéseink is vannak, -elsősorban a kerületekben- amelyek a lakosság \bejelentése" alapján jutottak tudomásunkra. A munka szinvonala tekintetében lényeges különbség van a központi és kerületi alosztályok között. A kerületi alosztályok feladatának és szervezeti felépítésének meghatározása érdekében ló

Next

/
Thumbnails
Contents