MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1958
1958-05-12 24. öe. - 1958_VB 24/21
. 2 _ . ^ a pártszerakik éppen sa spontán __gyt_ m et ennek az aránynak a megváltoztatására, ekkor kezdtoik el a munkát, hogy itt változást tudjunk elérni. Természetes és nem véletlen, hogy hogy a kohászati üzemekben jobb eredményeket tudtunk elérni. Ezek az emberek sokkal szilárdabbak, mint pl. az idomszerászek, szerszámlakatosok és ezen a finom munkán dolgozó emberek. Itt a pártszervezet szivesen dolgozott ennek érdekében, megakadályozta, hogy felhíguljon az összetétel. Taggyűlésen megmagyarázták az összetétel fontosságát. A gépészeti üzemekben nem folyt ennyire meggyőző munka, ezekhez az emberekhez nem sikerült annyira közelférkőzni, mint" a kohászati üzemekben. Továbbra is nehézségeink.vannak ezeken a területeken, ott a ta§jelöltfelvételnél nincs komolyabb eredmény. A. szervezési osztály ős részben az üzemi pártszervezet feladatul kapták annak tanulmányozását, hogy miképp, tudunk közelebbkerülni pl. a készülék ás szerszámgyárban dolgozó magasan kvalifikált emberekhez, akiknek a többieknél nagyobb igényei vannak és azokat ki is tudják elágiteni. Jellemző, hogy ezeken a helyeken nem is tudtunk titkárt kiemelni, nincs aki alkalmas lenne rá ás vállalná is. A kohászatnál egyébként a gazdasági vezetésben is szilárdabb emberek vannak. Bár sokkal nehezebb bizonyos dolgokról meggyőzni őket, sokkal többet kifogásolnak előtte, de ha leteszik a garast, akkor számitani le- • het rájuk. Az üzemi tanács-ok működése : A munkásdemokráciára van igény, és érdeklődás. A pártszervezet törekszik arra, hogy ezeket az igényeket, az érdeklődést felkeltse. Kát esetben számolt be a Végrehajtóbizottság nyilvános taggyűlésen párttagok ás pártönkivüliek előtt a végzett munkáról, az ottani tapasztalatokat összesitve készült el az 1953-as évi munkaterv, amelyet azután ismertettünk az aktivákkal. Most történtek újra beszámolók. Az ott szerzett tapasztalatok alapján javitott és összesitett munkaterv újra a dolgozók elé kerül. Az üzemig tanácsokat megválasztásuk előtt a pártszervezetek, szakszervezet és a gazdasági vezetés is szükségleleimek tartotta. Felléptünk ellene, összehivtuk csoportosan a párt ás tönse gszervezeti aktivistákat, ás hosszú vitákban győztük meg őket az. üzemi tanács jelentőségéről. Elmondottuk, hogy Magyarország sajátosságait figyelembe kell venni, helytelen kopirozni, nálunk, a mi körülményeink között most erre van szükség, mivel az üzemi tanácsok az üzemi demokrácia kiszélesítésének eszközei.Ez volt a fordulópont és az üzemi tanácsválasztások azután nagy érdeklődés középpontjában zajlottak le, ott a munkások éberek voltak. Jelenleg háromszor ülésezett mír az^üzemi tanács. A munkások érdeklődnek, munkájuk iránt, fantáziát látnak bennük, az üzemi tanácsok tagjait gyakran felkeresik problémáikkal. Jelenleg a párt, a szakszervezet ás gazdasági vezetés vizsgálja a 'saját vonalán, hogy milyen a viszonya az üzemi tanácsokhoz, milyenek a problémák. A tapasztalatokat fel fogjuk dolgozni. Több megnyilvánulása van az üzemi demokrácia szélesedésének. A termelési tanácskozásoknál nagyobb az aktivitás. Az üzemi bizottságok munkája, a szakszervezeti bizalmi hálózat javuló tendenciát mutat. Ez mind azt jelenti, hogy nagyobb tömegek mozgósításával erjuk^el az eredményeket. Kincs pl. az üzemben olyan ember, aki ne tudna, hogy loo millió forint megtakarításáért mozgalom indult, líem tudr ORSZÁGOS LEVÉLTÁR j 24