MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1958
1958-05-12 24. öe. - 1958_VB 24/12
-11 Aczél György elvtárs: A Einai párt nem régen hozott erre határozatot, a SzovjetniÓban pedig a múlt hónapban hoztak erre vonatkozóan döntést. Jsikesz Józsefné elvtárs; Az ember ténylegesen sokszor nem érti, miért nem agy kezelik a kommunistákat, a funkcionáriusokat, mint akik a munkásosztályból jöttek. Jservenka Eerencné elvtársno; Kétségtelenül igy van. Azonban ezért kizárólag őket okolni nem,lehet. ;yon komoly lehetőséget adtunk arra, hogy ugy nézzenek ránk, mint pártbürokratákra. Sok helyen ugy ismernek bennünket, mint akik leváltanak, fegyelmit osztogatnak stb. Amikor hibák' és eredmények vannak, ezeket soha nem lehet egyetlenegy dologra visszavezetni. A mostani helyzetnek is sok összetevője van. A jelenlegi állapotot az okozza* no, hogy a korábbi hibákért a számla-be van nyújtva. A számlát most kezdjük el törleszteni, s ezt nem sikerült megoldanunk 16 hónap alatt. Az ipar szerkezeti konstrukciója nem jó. Ezt mi is tudjuk, azonban az el,t rövid idő' alatt nem tudtul: megváltoztatni. A mezőgazdaságban is tudjuk, hogy nem lehet sokáig tartani a jelenlegi helyzetet. A termelő, szövetkezetek nem ugy fejlődnek, ahogyan kellene. Mégis türelemmel' foglalkozunk e területekkel. Bizonyos türelmet - talán többet mint máshol - ezen-a területen is kell alkalmazni. E területen is tettünk kezdeti lépéseket. Meg is vannak az eredményei. lehet, követtünk el 51 hibákat is. Nem hiba, hogy Máriássyék filmjét nem vetitjük. De hiba, hogy nem kellően foglalkoztunk velük. Nem igaz, hogy ők nem politizálnak. Éppen .az ilyen vitatkozó és politizáló légkörben alakult ki, hogy nem divat a népi demokrácia vonalán haladni. Ez egyre gyeníbb. Félek attól, ha helyes vonalon haladunk, ez a réteg eljut c hogy elkezd udvarolgatni és esetleg felveszi azt a divatot, hogy .pártosnál? kell lenni, s minden meggyőződés nélkül készítenek ilyen témájú filmeket. - mindig akad .egy-két személy. Ezekkel az emberekkel nem ültünk le és nem magyaráztuk meg, hogy, kedves barátaink feltüntették magukat, mint a marxizmus bajnokait és nem jöttek rá, hogy nem a marxizmusban csalódtak, hanem.egyes emberekben. Ezért nem tudnak teljes sziwel • lecsatlakozni. Hem emáberekhez kell csatlakozni, hanem eszméhez. Ha ezt megmagyarázzuk neki közelebb kerülnek hoz zár.' . A marxizmus terén ezek az emberek negyed- vagy félmüveitségre tettek szert. [ORSZÁGOS LEVÉLTAR 1 ^