MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1958

1958-05-12 24. öe. - 1958_VB 24/8

- 7 - -fór ben irva van. Ezzel nem azt állitom, hogy a rendező nem tud változtatni Itt van. pl. az Eltüsszentett birodalom. A forgatókönyv alapján esetleg lehetőség nyilt volna arra, hogy mesefilmet rendezzenek belőle, de az ellenforradalom levegőjében élve a filmbeH annyi idegen anyagot gyö­möszölt a rendező, mig ilyen film lett belőle. Általában azonban nem ez a jellemző. Régbebben az volt a gyakorlat, hogy a rendezőtől füg­getlenül készitették a forgatókönyvet, s amikor elkészült, oáaadták neki, s azt mondták, tessék rendezd meg. Ettől mi már messze vagyunk. Csak az olyan darabok rendezését bizzuk rájuk, amit szeretnek, amit szivesen rendeznek. A rendező a forgatókönyv kimunkánlásánál az Íróval együtt dolgozik. A kiindulás az iróé. A forgatókönyvek vitáinál rend­kivül szenvedélyes viták zajlanak le. Hiába parancsolnánk mi rá a ren­dezőre, vagy dramaturgra, hogy jg.y vagy ugy készitsék a filmet, az al­kotás folyamata sokkal érzékenyebb, bonyolultabb, nehezebb. Schumeth_János elvtárs; A Filmgyár pártszervezetének kezdettől fogva kétfronjtos harcot kellett vinni. Ma már ezen a téren bizonyos eredményeket értünk el és a film­gyári pártszervezetről a szektás vonásokat lefaragtuk. Van egy olyan kérdés, amiben állást kell foglalni a BPVB-nek és ez a pártszervezet helye és szerepe. Előttünk nem kétséges, mi a helye és szerepe a film­gyári pártszervezetnek. Vannak olyan törekvések, amelyek a t emelő üzemek pártszervezeteinek jogkörét szeretné megvalósítani. A másik irány, hogy hivatali jogkörrel kell hogy rendelkezzen. Az én vélemé­nyem szerint is hivatali pártszervezetnek számit, amelynek fő felada­ta a marxista-leninista szemlélet bevitele a filmgyárba, másrészt a kritikai légkör kialakitása. A kritikai légkörben megtalálni annak módját, hogy mennél nagyobb vita alakuljon ki, mert a vitákon keresz­tül jutnak kifejezésre a helytelen nézetek. Másképp bevinni a marxista­leninista szemléletét nem lehet. Éppen ezért szükséges, hogy csopor­tos viták legyenek. Egy másik oldala a kritikai légkörnek, hogy"a művészek között olyan kritikai légkör alakuljon ki, mely egymás tevékenységét bírálja. Gondolok itt arra, hogy egy-egy forgatókönyv vagy-film jó, vagy rossz oldalait megmondják egymásnak. Jelenleg az.a helyzet, hogy egymás munkáját nem igen bírálják. El kellérni, hogy egymás munkáját bírál­ják. A másik ilyen fontos kérdés a pártszervezet szempontjából az eszmei és politikai oktatás biztosítása, a technikai ás a művészeti dolgozók között. Olyan-oktatási anyag, amely kielégíti a filmgyári dolgozók igínyeit. A múltban az volt a jellemző, hogy elég sematikusan egy ka­lap alá vett oktatási formát biztosítottak és ez nem mindig elégitette ki az igényeket. _ [ORSZÁGOS LEVÉLTÁR 1 Lá

Next

/
Thumbnails
Contents