MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1958
1958-03-10 20. öe. - 1958_VB 20/62
- 3 -^zzel kapcsolatban egy igen érdekes és jellemző példa az alábbi : a M.-VAG-bol igen 2langyos" véleményt adtak egy Borzé János nevű emberről, aki az ellenforradalom alatt igen aktiv volt. A bizottság az üzemi vélemény alapján nem tudott dönteni az ügyben és további kivizsgálást határozott cl. i<z a Berze János azután az üzemben nagyképűen kijelentette, hoy "nem sikerült kinyírnotok." Erre az üzem párttitkára és személyzeti előadója felel ősségre vont a az V.ker. kiég.parancsnokság bizottságát, hogy miért hagyták meg Berzének a rendfokozatát. De most már az ellenforradalmi magatartásáról négy oldalas konkrét véleményt hoztak és egyben elismerték,a&t is, hogy az előző véleményük nem volt határozott állásfoglalás és hogy tanultak az ügyből. További tapasztalat volt, hogy a bizottságok előtt megjelent tart. tisztek nagy része örömének adott kifejd test azért, hogy nyíltan, őszintén, emberi medon foglalkoztak velük. Meg a lefokozásra javasoltak közül is cokan megjegyezték, hogy a bizottság egyenesen, emberi módon, logikus érvekkel hozta ezt tudomásukra, és ilyen módszert eddig nem igen tapasztaltak, Általános tapasztalat volt, hogy az osztályidegen, horthysta tisztek túlnyomó többsége görcsösen ragaszkodott a rendfokozatához. Ennek okit egyréézt abban látjuk, hogy félnek valamilyen adminisztratív következményektől, másrészt, -érzik, hogy a tiszti állományból való kiszorításukkal gyengülnek a hadállásaik, amelyeket eddig gondosan kiépítettek a proletárdiktatúra rendszerében. Attól tnrtanalc, hogy munkahelyeiket elvesztik, fizikai munkára kényszerülnek és ezáltal elvesztik egymás kölcsönös támogatásának lehetőséget is. Jelenleg ezek a tisztek egészen kevés kivételtől eltekintve kisebbnagyobb beosztásokban, szellemi munkakörben vannak elhelyezkedve. A felülvizsgálat során kitűnt, hogy Budapest tervező intézeteiben különösen nagy számban dolgoznak osztd" 1 yidegen, vo"*t horthysta tisztek. í ; rd-..kes jelenség, hogy a tervező intézetek a f.udovika Akadémiát mint technikumi végzettse'get fogadják el. Az UVATLRV-, a Geodéziai Intézet, a Kartográfiai Intézet, szinte tele van ilyenélcmekkel. A felülvizsgált horthysta tisztek zöme most is igen erősen vallásos és soviniszta beállítottságú. Feltűnt, hogy a politikai természetű kérdésekre a legtöbben szinte büszkén jelentették ki, az alábbi szavakat : "Fn kérem nem politizáltam soha és most sem politizálok, én jó magyar emb^r vagyok." r ORSZÁGOS LEVÉLTÁR 1