MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1958

1958-02-24 19. öe. - 1958_VB 19/7

&ú - 4 Simon Zsuzsa elvtársnő: Egyetértek Horváth elvtárssal - én is sötétebbnek látom a helyzetet. A színházakban a pártélet kezdetleges, a kommunista művészek félnek a kiállástól, valóban elszigeteltek. Ugyanez a helyzet a szinészklubban is. Ha mi bemegyünk, a többiek elhallgatnak. Nem tudunk politikai kérdésekkel közelükbe férkőzni. Ugyanakkor ők szorosan fogják egymás kezét, szeretik és segítik egymást, ez visaont nem mondható el teljes mértékben a kommunistákra. A kommunista igazgatók sem találkoznak egymással. A közönséggel valóban v bag van. Be kell vallanom nagyon féltem az Optimista tragédia előadásatói, s itt megragadom az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a Budapesti Pártbizottságnak a segítségért. Ugyanakkor problémát jelentenek a kultúrházak is. Amig ezen a területen nem csinálunk rendet, amig a peremvárosokban mindenféle rossz operetteket, rossz darabokat adnak, addig nem fog a közönség bevillamosozni hozzánk a városba, hogy két három órán át szomorkodjanak. Ezen érdemes elgondolkodni, s ezen változtatni kell. Felül kell vizsgálni a kulturotthonok müsorpolitikáját. Mesterházi elvtársjavaslatával kapcsolatban, nem tudom segitene-e egy uj színház azon a problémán, hogy a magyar írók nem irnak színdarabokat. Meg kellene nézni, hogy milyen magas legyen a mérce, amellyel ezeket a darabokat mérjük. Jó lenne a színház igazgatókat és újságírókat egyszer összehívni és erről beszélni nekik. Sokat ártanak a rossz kritikák, vagy az agyondicsérések. Véleményem szerint inkább játsszunk "a Szegény jó Márton"-t, mint egy ugyanolyan rossz nyugati darabot. Kevés anyagot kapunk a Színháztörténeti Intézettől is. Nem s égit eléggé a Kulturkapcsolatok Intézete sem. Marosán György elvtárs; Maradjunk az elveknél és egyezzünk meg a főkérdésékben. A Budapesti Pártbizottság egyetlen titkára sem tette meg, hogy elment volna egy társulati ülésre, bizonyos hogy megfelelő politikai munka nem folyt részünkről sem. De nem segit a sajtó sem eléggé. Eljött hozzám a napokban a Népszava két munkatársa, és szemrehányást tett nekem, hogy bármely aktiván beszélek mindig bírálom őket. Elmondottam ennek a két fiatalembernek, hogy megnéztem a Svejket a cseh elvtársakkal együtt, akik elmondották, hogy nekik Prágában vagy Pozsonyiban nincs ilyen előadásuk. Utána megnéztem a lapokban a kritikáját és megelégedéssel olvastam, hogy egy külön gloosza foglalkozott vele nagyon melegen, s főleg nagyon kiemelte Csákány játékát. Nem értem, hogy miért nem lehetett ezt megcsinálni akkor, amikor a Peti játszotta - állítom, ugyanolyan tehetséggel - ezt a szerepet. Megmondom, miért nem irtak Petiről dicsérő cikket. Mert a Peti nem elég, hogy zsidó, de még kommunista is. Az Optimista tragédiának száz előadást kell megérnie, ez politikai presztízs kerdes. Meg kell végre tanulnia a szinészvilágnak is, hogy vagyunk olyan erősek, hogy sikerre vihetünk, vagy megbuktathatunk darabokat. Központi kérdés: kevés párttagunk van, s még kevesebb kommunistánk a színházi fronton. Én azt hiszem, hogy ha egészséges határozat születik, segíteni tudunk. Meg kell akadályozni, hogy a külföldi sajtó rosszakaratú hírverése az ellenséges színészek suttogó propagandája ^pesszimistává tefeyék a kommunista igazgatókat, színészeket. Kevés a kommunista színész és valóban ugy erezheti, iaagát hogy elszigetelten áll. Éppen ezért szükség van arra, hogy valami lelkesítőt kapjanak tőlünk. El tudom képzelni, hogy összehívjuk valamelyik színházban az összes kommunista színészeket, rendezőket ORSZÁGOS LEVÉLTÁR Q_ A