MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1958

1958-12-10 40. öe. - 1958_VB 40/45

•i"^"" . - 2 ­3./ El kell érni, hogy a nők nagyobb számban vegyenek részt a vá­lasztott szervekben, végrehajtó és pártbizottságokban, de külö­nösen az alapszervezeti vezetőségekben. Elsősorban ott fordítsa­nak erre nagy figyelmet, ahol az üzemnek, vállalatnak, hivatal­nak nőket foglalkoztató jellege van. A.választott szervekbe - különösen üzemeknél - nagyobb számban kell bevonni olyan munkásokat, akik jelenleg is termelőmunkát végeznek. 4./ Pártszerveink és pártszervezeteink tartsák elsőszámú kötelessé­güknek a területükön dolgozó káderek intézményes felkutatását, vegyék figyelőmbe ebben a munkában elsősorban a. párt illegális tagjait, felszabadulás előtti párt és mozgalmi múlttal rendelke­ző elvtársakat, pártiskolát végzetteket és ezekkel erősitsék.meg a pártvezetést, a pártapparátust minden szinten. Az egyes funk­ciók betöltésénél jpátrabban alkalmazzák a tömegszervezeti munka­báni elsősorban a szakszervezeti munkában jártas elvtársak funk­cióba helyezését. A káderek kiválogatásánál és elosztásánál érvényesíteni kell a kádermunka kollektív végzés* mellett a szigorú egyéni felelőssé­get. E téren a hibák elkövetőit felelősségre kell vonni. Pártbizottságaink a pártiskoláztatásnál vegyék figyelembe tovább­ra is, mint főelv^t, az alapszervezetek megerősítését, a vezetés magasabb szintre hozását. Tehát pártiskolára továbbra is olyan elvtársakat koll elküldeni, akikkel erősiteni tudjuk a pártveze­tését és a pártapparátusokat. A pártiskoláztatásnál vegyék fi­gyelembe azokat a területen dolgozó., de nem pártfunkcióban lévő mozgalmi - különösen felszabadulás alőtti mozgalmi - vagy párt­multtal rendelkező elvtársakat, akikkel erősiteni kivánjuk pers­pektívában a ^párt választott szerveit, vagy az apparátusokat. A pártkáderek közoktatási végzettségének szinvonalat az elkö­vetkezendő években ugy kell kialakítani, hogy alapszervezeti ve­zetőségeknél megkövetelhető'legyen a 8 általánosnak megfelelő műveltség". Brre az egyéni beszélgetések során serkenteni kell a pártkádereit. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents