MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1958
1958-12-10 40. öe. - 1958_VB 40/35
- 8 5./ A kerületi pártbizottságok nem ismerik eléggé a területükön dolgozó kádereket. Elsősorban a szemelőtt lévőket, az ismerteket veszik számitásba, s ezekkel számolnak, szűk területen mozognak. Mondhatni, hogy egy meglévő stokkal próbálják megoldani a szükséges funkciókat és nem szélesebb értelemben, intézményes felkutatással. a,/ A területen lévő káderek ugyanakkor vonakodnak politikai funkcióba menni, egyrészt perspektiva kérdés miatt, más-. részt anyagi okoknál, mert az aki alkalmas volna kvalifikációjánál fogva pártfunkcionáriusnak is legtöbbször állami és gazdasági beosztásában magasabb fizetése van. Ezzel együtt kialakul olyan helytelen szemlélet is, hogy bizonyos káderek csak pártfunkcionáriusoknak, mások viszont csak gazdasági, állami funkcionáriusoknak képzelhető el. b./ Ez a párt utánpótlásának felső, vagy középszinten történő megoldásának kérdését is felveti. Helyes lenne meghonosítani azt az elgondolást is, hogy a pártapparátust üzemi, gazdasági, vagy tömegszervezeti funkciókból erősitsük meg. Ritka eset, hogy pártapparátusba visznek ezekből a funkciókból. Gyakoribb, hogy a párt - helyesen - nem szűkmarkú, ha egyes fontos állami, vagy gazdasági területeket kell erősiteni /BM, Tanács/. II.* A kádermunka legalapvetőbb területén a nevelés, a káderekkel való rendszeres foglalkozás terén kezdeti eredményekről számolhatunk be, mert e munkának még mindig ez a leggyengébb oldala. Természetesen az eltelt mintegy másfél-két év időszak még nem volt elegendő, hogy ezen a téren jelentősen előbbre lépjünk, mert sajnos az MDP. időszakában ez volt az egyik legelhanyagoltabb terület. Éppen ezért vetjük fel ezt a kérdést élesebben és sürgetőbben. Ugyanakkor az MSZMP. általános politikája, a légkör kialakitása terén és ezzel együtt konkrétan ebben a kérdésben is biztositék és érződik hatása bizottságainknál és apparátusainknál. 1./ Az általános politikai szemléletből fakadóan összehasonlíthatatlanul előreléptünk a pártkáderekkel való bánásmód, a tárgyaORSZAGOS LEVÉLTAR