MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1958

1958-09-29 35. öe. - 1958_VB 35/13

Az elhangzottak igazolják, hogy. az elvtársak pozitivan dol goznak, de vannak olyan kérdések, melyek terén fokozottabb ban kell munkájukat erősíteni. Káderkérdések terén.külön­sen a nagyüzemek vonatkozásában komoly javitanivaló van. Elsősorban olyan téren, hogy az ottani káderek megállják-e a helyüket. Ugy néz ki, hogy szélesebb tömegkapcsolattal nem rendelkeznek. Ezzel is foglalkozni kell. A szakmai képzés helyett mégis inkább a politikai muhkára kell a súlyt fek­tetni. A szövetség tagságának 5o ^-a munkás. Ezt erősiteni kell. Határozatok; 1./ A Végrahajtóbizottság elfogadja az MHS. Budapesti Bizottság elnök­ségének jelentését. Me3állapitja , hogy az Elnökség pozitiv vonalon viszi a munkáját. A felvetett hiányosságokat a legrövidebb időn be­lül oldják meg. 2./ Emeljék a vezetés szinvonalat. Ez évben a kerületi elnökök, alap­szervezeti vezetők és körvezetők részére 1 hónapos esti iskolát szervezzenek. A tartalékos tisztek továbbképzését XI. 1-től indít­sák be. 3./ A nagyüzemi szervezeteket szilárdítsák meg. Uj alapszervezeteket elsősorban üzemekben hozzanak létre, aszerint, ahogy a politikai és anyagi feltételeket biztositani tudják. A taglétszám növelését ugy irányitsák, hogy emelkedjen a munkások, a partonkivüliek és a nők arányszáma. Ez év gégére -'rjék el a 25.000. fős taglétszámot. 4./ A szövetség szervezeteit kapcsolják be a választások segitésébe. Ez évben erositsék meg a társadalmi nevelési hálózatukat a KISZ és a Partisan Szövetség segitség 'vei. Az előadói biztosításához kérjék a pártbizottságok segitségét. A honvédelmi jellegű előadások megtar­tását mindszélesebb formában a többi tömegszervezetekben is foly­tassák. Kezdjék meg az együttműködést a szakszervezetekkel, a SZOT. Titkárságnak július 12-i határozata alapján. 5./ Ez évi kiképzési terv befejezése mellett készüljenek fel az 1959­es kiképzési és sportfeladatokra', összehangolva ezt a munkát a Főv. •Kiég. Pk-sággal és a Budapesti KISZ. Bizottsággal. Kezdjenek el egy ejtőernyős ugrótorony, egy autómodell versenypálya, valamint vizi­telep kiépitését. 6./ A politikai nevelőmunka és felelősségrevonás fokozásával emeljék a kiképzési, anyagi és pénzügyi fegyelmet, a -társadalmi tulajdon vé­delmét. Hajtsák végre anyagaik évvégi leltározását. A szövetség munkájához több segitségét kell adni: 1./ A kerületi és nagyüzemi PB-ok ez évben tűzzék napirendre az iáiS.mun­káját. 2./ A KISZ. Bp-i bizottsága vizsgálja meg és tűzze napirendre az ifjúság elsősorban a KISZ. tagok részvételét a honvédelmi tömegmunkában. 3./ A- Budapesti PB. nyújtson segítséget a tartalékos tiszteknek a honvé­delmi tömegmunkába való bekapcsolásához. A kerületi, üzemi BB-ok és párt alapszervezetek pártmunkaként bizzák meg a tartalékos tiszt elvtársakat az MHS-ben végzendő munka végzésével. ORttÁOOS LCVJÜ.TA*

Next

/
Thumbnails
Contents