MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1958

1958-09-15 34. öe. - 1958_VB 34/43

w: - 2 ­egyet a pártszervezet részéről, s ezek leváltását 111* alacsonyabb funkcióba veid helyezését kérik. Pl. Kísléghi Kálmán főosztályvezető leváltását ez Egyesült Izző pártszervezete már hosszabb ideje köve­telte, mivel külföldi utazásai során elkövetett visszaélései köz­tudomásúak, azonban tekintve, hogy neves sportold, eddig nem lehe­tett hozzányúlni. Ugyancsak ez Izzóban Majoros István gyáregységve­zetőt a M.T, Szem.ügyi Titkársága megerősitette funkciójában. Az illető apja csendőrezredes volt, stb. Másrészt olyan eset is előfor­dul, amikor a helyi vezetőség szeretne meghagyni funkciójában olyan személyt, akit a'Rendelet értelmében alacsonyabb munkakörbe kell helyezni, A Chinoin Gyógyszervegyészeti gyérben Bozsika Gfáber gépész-főmérnök nem kapott tiszta erkölcsi bizonyítványt, mert gazdasági bűncselek­ményt követett el, a gyár igazgatója azonban nélkülözhetetlennek tartja, /itt jegyezzük meg, hogy a B. kategdriába sorolt munkakörök felülvizsgálatánál számolni lehet nagyobb mértékű mentési akcióval, mert a személyzeti osztályok nincsenek felkészülve a rendelet követ­keztében megüresedő munkakörök utánpótlására./ Ekét fenti variációban előforduló esetek száma, amikor a helyi szer­vek álláspontja nem találkozik a M.T. Személyügyi Titkárságának dön­téseivel, nem nagy. Azonban különösen az előbbi esetek rossz hangu­latot keltenek a pártszervezetekben c rendelet ellen.­Az eddigi tapasztalatok szerint a B. ketegériába sorolt munkakörökre vonatkozó eljárást illetően a rendelet nem éri el célját teljes mór­tékben. Az osztályidegen elemek visszascoritására nem alkalmas, mert már eddig is tipikus osztályidegen elemek megkapták a tiszta erköl­csi bizonyítványt he korábban valamilyen bűncselekményért jogerősen nem voltak elitéivé. Mivel a B. kategóriába sorolt munkakörök fed­hetetlensógi igazolásra nincsenek kötelezve, amennyibe'n a tiszta er­kölcsi bizonyítványt megkapták, ezzel egyidóben a munkakörül: meg lett erősítve. Ennek igazolására szímos példát is felhozhatunk. Tisz­ta erkölcsi bizonyítványt kapott pl. Simó Sándor a Vándor Gyógyszer­gyár volt részvényese, a kapitalista vállalat volt igazgatója. /1946­ORSZÁGOS LEVÉLT**} ;

Next

/
Thumbnails
Contents