MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1958
1958-08-04 31. öe. - 1958_VB 31/68
-2 5törődnek az emberekkel, intézik apró dolgaikat és -zekén keresztül gyakran az egyház és állam közötti megeggyezés értelmének kiforgatásával - nagyon széles rétegekhez férkőznek közel. Az öntudatos munkás gondolkodás -nem születik a munkással és ha figyelembevosszük még azt is, hogy általában a munkások elenyésző kisebbsége dolgozik 10 évnél régebbi idő óta üzemekben, akkor könnyen be lehet látni, hogy a mi szerve i nknek állan d ó* figyelmes segitő apró m unkába, párosulva a jBgQmélffsz orinti meg győző, mu nkával, képes csak arra* hogy az eddigin él ha t ékonyabba n er ősi tse és fejlessze a munkásosztály egyes tagjainak öntudatát. A munkások általában ma már nagy többségükben helyeslik és elismorik a párt vezető szerepét. Ebben része van annak is, hogy az üzemi pártbizottságok munkastílusában jelentős javulás mutatkozik. Általában közvetlen és egyszerű a viszonyul, a párttagokhoz és pártonkivüliekhoz. Ugyanakkor munkájukban még nem elég a tervszerűség, az előrelátás. Gyakran olyan kérdésekkel foglalkoznak csupán, amivel épen hozzájuk fordulnak, vagy ahol már szőrit a cipő és nem elsősorban olyanokkal, amelyek náluk akár termelésben, akár pártépitésben a legfontosabbak, A pártbizottságok irányitó munkájuk magjavitásához nem kapnak elég segitséget a kerületi pártbizottságoktól ssm, de a nagyüzemek, különösen a Budapesti Pártbizottság hiányos segitséget bírálják. Az alapszervi vezetőségek egyrészc politikai szinvonal és mozgalmi tapasz- -~. talatban gyengo, de az általános az, hogy nagy áldozatkészséggel és jó eredményekkel dolgoztak a legnehezebb körülmények között is a budapesti üzemekbon. Megszűntek a parancsolgató, utasító módszerek. Számos üzemi pártbizottságnál az alapszervek irányításánál a: fő elvi 'J legyenek önnállóak ". A gyakorlatban ez sokszor ugy néz ki, hogy magukra hagyják őket. A politikai munka különböző formái közül az üzemekben rendszeresen tartanak taggyűléseket, csoportos beszélgetéseket és folyik pártoktatás is 3 Kevésbé rendszeres a termelési értekezletek megtartása. A pártcsoportokban a politikai élet már általában sokkal kevésbé i.~.o , munkájuk sok esetben csupán formális. A pártcsoportok nem tárgyalják meg a legfontosabb elvi kérdésoket, a nemzetközi eseményeket. Non beszélik meg a kommunisták föladatait, és végzett munkáját sem a pártépitésben, som a termelésben. Kevés helyen adnak a pártcsoport tagjainak agitációs feladatokat. Bizonyos fokig ennek a következménye az is, hegy komoly baj van a kommunisták harcosságával. A pártcsoportok gy enge m unk ája és a politika i novelő•T ' ORSZÁGOS LEVÉLTÍII] pfl