MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1958

1958-01-31 17. öe. - 1958_VB 17/40

•> ... . '-, : • K - 3 ­1./ Meglehetősen bizonytalanul és elsősorban adminiszt­ratív eszközökkel folyik a küzdelem a revizionizmus, a szektás megnyilvánulások, valamint más téves és ellenséges nézetekkel szem­ben. Bár már hónapokkal ezelőtt látták, hogy az elvi csaták zöme az egyes elvi-főosztályokon várhatók, mégsem készültek fel erre megfelelően. A téves és ellenséges nézetek sokhelyütt ma is hatnak. Előfordul, hogy egyesek nem egyszer szovjetellenes álláspontot fog­lalnak el, pl. a Szovjetunióval szemben túlzott követeléseket han­goztatnak, majd lebecsülik a Szovjetunió nyújtotta gazdasági se­gitség mérvét. Továbbá egyes esetekben antiszemita megnyilvánulá­sok hangzanak cl. 2./ Nem kielégítő a pártszervezetekben a bírálat, kü-\ lönösen a felfelé irányuló birálst. Az önbírálat gyakran formális, s nem a hibák őszinte feltárását és javítását szolgálja. Néhány jelenség utal arra, hogy az 1957. év folyamán elért sikerek elbi­zakodottá tették a minisztériumokban dolgozó kommunistákat. Ennek leple alatt felbukkannak a minisztériumokban éveken át elitélt, de meg nem semmisített régi munkamódszerek. Fennáll a veszélye annak,: 1 hogy visszatér a hivatalnok szellem, a közömbösség, a nagyvonalú- I ság az állam pénzével, a csak mának élés szelleme és ettpl nem merí­tés az ottani párttagság sem. A kommunista erkölcs tekintetében isf sok a kívánnivaló. Pl. az elmúlt hónapokban az „egyes minisztériu­mokban több pártvezetőségi tag került magasabb beosztásba és ka­pott fizetésemelést. Nincs rendben egyes minisztériumokban a mun­kafegyelem sem. Elég gyakoriak a késések és ritka a felelősségre­vonás, ezt a pártszervezetek sem követelik meg a vezetőktől. 3./ A minisztériumokon belül a vezetés színvonala nem kielégítő. Nem egy területen a kellő színvonalú közgazdasági munka hiánya, valamint a még érvényesülő szakmai sovinizmus nehezíti az egyes minisztériumok gazdasági részérdekeinek kellő összehangolá­sát az egész népgazdaság érdekeivel. Nem sikerült még megvalósíta­ni az egyes állami szervek között az egy nyelven beszólást. Lép­ten-nyomon tapasztalható, hogy a különböző állami szervek, minisz-j/ tóriumok dolgozói, nem egyszer vezetői sem őszinték egymással. // Többen ehhez ideológiai alapot teremtenek, közösségi érdekre hivat­koznak, nem veszik figyelembe, hogy ez mennyire káros a népgazda­ság szempontjából. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents