MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1957

1957-09-09 6. öe. - 1957_VB 6/31

w± - 2 ­A Budapesti Pártbizottság felé történt több jelzés, de ez véleményünk szerint nem lehetett ok annak, hogy érdemben lehessen tárgyalni a dolgokat. Buitor elvtárs kifejtette - hogy ebben a kérdésben többet lát mint ten­denciát. Néhány elvtárssal tárgyaltunk erről a dologról és ugy néz ki, hogy ejgyharc folyik a régebbi elvtársak ellen. En igyekeztem megmagyarázni, hogy ennek elvi je­lentősége is van és ezt bizonyitani is Kell konkrétan. ­Mert igy ezt nem lehet elfogadni. Bujtor László elvtárs; %ért mondtam azt, hogy nemcsak tendenciát látok, hanem többet annál? Kelen elvtárs azt mondta, hogy mi oka le­hetne a bizottságnak arra, hogy tendenciózusan vizsgál­jon embereket, vagy emberek dolgait. Én azzal válaszo­í>k erre. hogy mi OKom volt nekem arra, hogy én ilyen pártbonxó tevékenységet folytassak. En nekem erre nem volt okom. A munkásosztály ügyéért, a pártért bármikor képes voltam, ha kellett fegyverrel is harcolni. Mi okom lenne nekem arra, hogy amire az egész életemet rá­tettem, a munkásosztály ügyét aláássam, vagy megbontsam annak egységét. Amiért én tendenciózusnak mondom ezt a jelentést: a vizs­gálat és az egész jelentés a pártegység megszilárditásá­nak a jegyében készült. Ahogyan a bizottság a véleménye- , /ket próbálta visszavonatni. - véleményem szerint igy is | lehet elfojtani a birálatot. Azzal, hogy a javaslatot tettek a félreállitásra, ezzel erkölcsileg akarták és bizonyosfokig tették is lehetet­lenné az elvtársakat, köztük engem is. Mi az, amit én kifogásolok a jelentésben és a pártbizott­ság! ülésen elhangzottakban is? Elsősorban az, hogy olyan kifejezéseket használtak, hogy feltételezték, hogy Buj­tor elvtársnak ebben is része volt, meg abban is része volt. Önkényesen kiragadtak félmondatokat a pártbizott­sági ülésen elmondott hozzászólásomból. Az augusztus 3o-i pártbizottsági ülésen, ahol a javaslatot felolvasták, ar­ra a kérdésemre, hogy mi vezette a bizottságot, hogy csak negativumokat vetettek fel, nem válaszoltak. Kelen elv­társ azt mondta.:hogy a kérdésre azért nem válaszoltunk, mert nem tartottuk szükségesnek, lényegesnek. Mi tudjuk, hogy ő egy becsületes elvtárs, ezért nem állitjuk fegyel­mi elé. Tudjuk, hogy Csepelen helytállt az ellenforrada­lom napjaiban, de most nem erről van szó. A jelentéshez csatolt mellékletben a következőket irták: Bujtor elvtárs hiányolta, hogy a jelentés nem foglalko­zik azzal, hogy a legnehezebo körülmények között is meg­állta a helyét, pl. kerékpárral hozott ki Népszabadságot. A valóság az, hogy én arra a vádra, hogy funkcióharcot folytattak egyes elvtársak, közöttük én is ? azt mondtam, hogy én nem folytattam funkció harcot, az ismételten felajánlott kerületi titkári funkciót nem vállaltam. Megmondtam, hogy nem vállalom. Elmondtam, hqej nem vá­logattam sohasem a feladatokban, ha kellett fegyverrel r~ ~+.~*,T a kézben harcoltam, ha kellett Népszabadságot hordtam r«*»ztoosL8v*LTA# ki# Ren d S zeresen jártam ki üzemekbe, főleg a YCST-be.

Next

/
Thumbnails
Contents