MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1957

1957-08-26 5. öe. - 1957_VB 5/32

- 8 ­vészelik llenforradalmi üldözést. Tudomásom van arról, hogy el akarták távolítani'a kórházból, ami azt jelenti, hogy nem két vasat ütött egyszerre. Kossá elvtárs személy szerint nem ismeri dr. Oó-t valószínű, hogy a miniszteri szakosztály adott véle­ményt aróla. Varjú elvtársnő december 31.-ig ki volt fizetve a főosztálytól, tehát addig nem is dolgozhatott, így nem terheli Öót -a felelősség, hogy miért helyeztek munkába. Tudomásom van arról, hogy beszélt a"férjével, megnyugtatta, hogy a kórházban állást fog biztosítani neki, amit január 2.-án meg is kapott. Mégfelelő beosz tásba került, megállapítottuk, hogy fizetése loo­12o-13o Ft-al magasabb, mint a hasonló beosztásuaké. Ha megnézzük, hogy az értelmiségiek a kórházban miért nem jelentkeztek'a pártba, ennek oka, hogy látták, hogy dr. Oó még novemberben kérte az átigazolását és csak decemberben kezdtünk foglalkozni vele. Véleményem szerint a MáV kárházban káros lesz, ha Oó-t nem vesszük fel a pártba. Már kezd olyan hang lenni, hogy az MSZIp.hasonló módon járt el, mint az MDF. Szabó elvtársnő: 'Amikor mi megkaptuk dr. Oó ügyét vizsgálatra, mi ezt az embert nem ismertük, tehát visszautasítom az elvtársaknak azt a beállítását, hogy mi elfogul­va és nem tudm én milyen eszközöket alkalmazva vé- ' geztük volna a vizsgálatot. 27-3o emberrel beszél­tünk és mindenki ugyanazt mondta. Benkovics elv­társak azt mondják, hogy a földdel kapcsolatos dol­gok lényegében le vannak zárva. Azt egy régi párt z ária le. Most uj párt alakult és ennek a pártnak lehet az a nézete, hogy bár kapott szigorú megro­vást, mégsem való az uj pártba. Szeifert elvtárs: lem állítom, hogy dr. Oó kommunista, de semmiféle tettével nem nyilvánította ki, hogy a népi demokrá­cia ellen van. Nem tudom Yarju elvtársnőt megérteni, • kettőjük ügyé nem az ellenforradalom alatt, vagy vi­tán kezdődött. Már Gazdagné ügyében nézeteltérésük volt. Többször kijelentette, hogy nem akar titkár lenni. Az IB-ba bejött Varjú, Soregi, Kiss elvtárs­nő és kijelentették, hogy dr. Oó nem lehet nárttag, mert elégette á tagkonyvát. Az első taggyűlésen az IB. elnöke felolvasta, hogy dr. Oó azért nem lehet párttag, mert elégette a tagkönyvét. Szabó elvtárs is jelen volta taggyűlésen, aki azt mondta, helyte­1 en, hogy nem hívtuk meg dr. Oót. így ügyét a másik taggyűlésig elhalasztottuk. En közben utána jártam a dolgoknak és megállapitot­íii, hogy a rágalmak 75 $-a nem fedi a valóságot és a 15 fo-oz pedig el lehet mondani majdnem minden párttagra. A taggyűlés előtt Varjú elvtársnő egy lélórával bejelentette, hogy nem fog megjelenni, így Oó elvtársat a 14 tagú tagság elfogadta tagnak. oaeztooeLBVÉLTMI jyg figyelembevettük a munkáját.

Next

/
Thumbnails
Contents