MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1957

1957-11-11 11. öe. - 1957_VB 11/24

zabo Piroska elvtársáéi* Szeretném magyarázatát adni a javaslat és a "befejező rész közötti ellentétnek* A vizsgálatot én folytattam, én is tettem előterjesz­tést a Kegy. Biz. elé. Tény az. hogy a tiltakozó távírat elküldését Márkus javasolta, ügy gondoltam, hogy ha általános is a könyvkiac területén az ollózás Márkus, aki 1.545.-óta párttag ezt ne alkalmazza. Én ezekért a hibákért szigorú megrovást javasoljam, a párttagság meg­hagyása mellett, azonban a szavazásnál kissebbségben maradtam. I vizsgálat eredményét átalakitani nem tudtam, ezért olyan disszonáns* Elítélendőnek tartó utam a pártból való kizárását. Továbbra is azt a javaslatot tartom fenn, melyet a Pegy. Biz, elé tettem, hogy vegyük a pártba vissza, komoly pártbüntetéssel t/ mert nem lehet szemethunyni az elkövetett hibák felett, Erezze azt, hogy elitéli a párt ezekért. Nem lehet azért mert más jobban csal az ő ügye felett szemethunyni. .Aczél elvtárs. Barinkéi elvtárs is mondja el, hogy miért járultak hozzá kizárásá­hoz. B arinkai elvtárs. Marosán elvtárs bevezetője után kellemetlenül érzem magam. Szeretnem leszögezni, hogy ha presztízsről van szó Marosan elvtárs is meg tud­ja védeni önmagát, de mi is megvédjük a pártvezetők tekintélyét min­den körülmények között. Én nem latom Marosan elvtárs presztizsét veszélyben forogni. Láttam-, hogy Marosán elvtárs foglalkozik az üggyel,, ismeri régebbről Márkus Lászlótj próbáltunk tárgyilagosak lennimés megfelelő döntést hozni. A ker. VB. véleménye a vizsgalet alapján: A vizsgálat visszanyúlt az okt. 23*-a előtti időkre is, Márkus az én tudomásom szerint tel­jesen a jobboldalhoz tartozott, a revizionistákhoz akik együtt üvöltöztek Vásárhelyi, Gimesi, Losonczival. Okt.23*-a után ott volt a Könyvkiadónál Lukácsné, aki illegális párttagsága ellenére a leg reakciósabb, leg revizionistább nézeteket; vallotta. Arról be­szeltek, hogy Márkus elcezgéber. Okt. 23.-a után nem tudjuk mit csinált. Igaz, hogy decemberben jelentkezett a pártba, tudtam, hogy inteli­gens ember, valamit kell csinálni a Könyvkiadói'pártszervezettel, hát legyen párttag, a VB hozzájárult. Közben azonban jöttek bejelen­tések. Október 25.-án olyan kijelentése b ,! már pediglen a véleményemet megmond-tam -ok.23.-a előtt, megmondom most is még he szovjet tankok állnak itt altkor is'M A tiltakozó táviratot Ő inai- .. totta el Kádár és Marosán elv tarsakkal szemben Nagy Imre Romániába való elvitele ellen. Mz növ.4-e utáni időben történt. Igaz, hogy ezzel egyidőben jelentkezett Csévinél fegyverért, de erről a véle­ményem az, hogy egyszerre két vasat tartott a tűzben. Okt. 23-a után kijelentette, hogy ­; vegyék tudomásul Maléter kinevezése itt van a zsebemben én leszek a szárnysegéde", j Mindezek azt mutatták ha régi párttag is volt okt. 23.-a előtt és után kettősság volt benne. L'zért arra az álláspontra helyezkedett a VB. hogy nem való a pártba. Igaz, hogy a Könyvkiadónál ott van Fezekas Anna Gerő sógorsága, de merem állitani, hogy strammul viselkedett, soha nem hivatkozott a Gerő sógorságra. Tudomásom szerint Fazekas j\nna keze ebben az ügyben nem volt benne.

Next

/
Thumbnails
Contents