MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1989

1989-09-23 9. öe. - 1989_PE 9-I/87

- 86 ­Több-százezer talpig tisztességes ember mellett vannak benne csökönyös sztá­linisták, önkényeskedők, diktátorok, talpnyalók , véreskezűek, és örökre elnémított áldozatok.Olyan széles az emberi skále , az MSZMP-n belül, mint kívül. A megítélés azonban mióta a világ világ erkölcsileg, politikailag személyre vonatkozó, személyes felelősséggel járt, tehát a megítélés is csak ilyen lehet. A mostanában divatos demagógoktól élesen elhatároljuk magunkat, az a véleményünk, hogy ezek leginkább csak önmagukat jellemzik, amikor szándékosan össze akarják mosni a vért a verítékkel, a gazt az emberrel.Szerény véleményünk szerint az efféle próbálkozás nem üti meg egy közepes képességű szódásló szellemi színvonalát. Vannak azonban olyan történelmi tények és tehertételek, amelyeket az MSZMP, mint testület nem moshat ki a múltjából. Itt nemcsak az 56 utáni megtorlásokra gondolunk, mert semmivel sem menthető a nemzeti politika hiánya, az esztelen eladósodás, még esztelenebb kontraszelekció, és főként az, hogy az MSZMP szűk vezérkara nem csak a társadalmat, hanem a saját tagságát is kirekesztette az érdemi döntésekből. Nem igaz, hogy csak az ózdi melós, a mecseki szénbányász, vagy az alföldi földmíves érezte úgy, hogy a feje fölött és a tudta nélkül történnek a sorsát eldöntő dolgok. Emiatt gyötrődött a párttagság túlnyomó többsége is. Kíváncsi volnék hányan vannak itt a teremben, akiknek volt beleszólásuk a dollármilliárdok köl­csönvételébe. Lássunk tisztán, érdekes lenne, ha fölnyújtanák azok a kezüket, akiket efelől megkérdeztek. De nem akarok itt én se formális hibába esni. Mindenesetre úgy gondoljuk, hogy akár tetszik ez bizonyos embereknek vagy vezetőknek és akár nem, a lényeg az, hogy a kizárólagos hatalomgyakorlás kényelmével együttjár a kizárólagos felelősség kényelmetlensége is. Ahhoz, hogy hitelesen képviseljük eszméinket a társadalom, a nemzet és a világ előtt, végzetes működési zavarainkkal végérvényesen le kell számolni. Lev.elnök: Elnézést kérek Kosa elvtárs,valami technikai hiba lehet, mert lejárt az Ön ideje. Mindenki több embernek hozta el a véleményét. Többször hozzá lehet szólni, nincs módom az ügyrendtől előtérni. Köszönöm szépen. Egyperces előtt, hagy mondjam, hogy a VI.kerületből Szántó Miklós elvtárs következik még felszólalásra. n

Next

/
Thumbnails
Contents