MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1989
1989-09-23 9. öe. - 1989_PE 9-II/273
- A pártválasztmány szükség szerint, de legalább háromhavonta ülésezzen, üléseit a választmány elnöke vezeti. Üléseit akkor is össze kell hívni, ha azt a választmány tagjainak legalább 25 százaléka, vagy a végrehajtó szerv kezdeményezi. - Ha a választmány valamely tagját más fővárosi szinü párttestület tagjává választják, választmányi tagsága szűnjön meg és delegálói mással töltsék be helyét. Budapesti szintű végrehajtó szerv (A végrehajtó szerv elnevezésében több név merült fel, ebben a munkabizottság nem foglalt állást. Az Alapszabály tervezete szerint: Elnökség.) a./ A végrehajtó szerv hatásköre, feladatai: - Saját szintjén szervezi a fővárosi szintű és felsőbb pártszervek döntéseinek végrehajtását, dönt a végrehajtás operatív feladataiban. - Közös akciókban, a főváros. egészét érintő kérdésekben összehangolja a kerületi és kerületi jogú pártszervezetek tevékenységét, szervezi ezek végrehajtását. - A párt belső életének működésében koordinál, "szolgáltatást" biztosít a helyi pártszervek számára. - Szervezi, előkészíti a választmány üléseit, napirendjeit. - Részt vesz a választmány és a pártértekezlet hatáskörébe tartozó döntések előkészítésében. - Szervezi a fővárosi szintű pártszavazásokat. - Dönt, állást foglal, eljár minden olyan kérdésben,melyet a pártértekezlet és a választmány hatáskörébe utal, amivel" a helyi pártszervezetek megbízzák, amire felkérik. - Képviseli a fővárosi pártmozgalom álláspontját és érdekeit pártközi tárgyalásokon, érdekegyeztető és érdekképviseleti fórumokon. - A végrehajtó szerv önálló gazdálkodást és vagyongazdálkodást fbly-. - tató jogi személy: ' '" . : •• &£''•/•:' : '.'"-'' : - Meghatározza.saját ügyrendjét, a tisztségviselők munkamegosztását. 2n>