MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1989
1989-09-23 9. öe. - 1989_PE 9-I/299
- 298 Ebben a struktúrában gyakorlatilag nincsen olyan, hogy egy megyei pártszerv irányitson egy városi pártszervet főleg határozatokkal és egyebekkel, ilyen értelemben én nem értem a hatáskör elvonást, különben a hatáskör most már csak a párton belüli ügyekre vonatkozhat az alapszervezet jogosítványait elég kimunkáltnak tartom, ugy hogy beletehetjük, tehát hogy ha itt egy pozitiv tiltásról van szó, ugyanúgy, mint a kooptálásnál, akkor vegyük tudomásul. Egyetértenek az elvtársak, hogy ez belekerüljön? Aki egyetért kérem jelezze. Köszönöm, ez többség. Problematikusabb számomra a másik felvetés, amely azt mondja, hogy márciusig az országos választásokig a párt és állami tisztségek közös viselését átmenetileg tiltsuk meg. Én ezt maximum ugy tudnám értelmezni, hogy ilyen keletkezzék az addig tartó időben, de még ezt is soknak tartom, egyszerűen a meglévő mechanizmusok működése miatt ezt én nem tudom elfogadni. Hadd hivjam fel a figyelmet arra, elnézést elvtársak, hogy az alapszabályra irányuló reformköri javaslatban is ez a gondolat előkerült. Itt egy indokolatlan, túlhajtott szemérem, önkorlátozás, nem tudom mi mutatkozik meg. Kéremszépen ha egy párt nyer a szavazáson, akkor benne van az elnökségében a miniszterelnök, összefolynak párt és állami tisztségek, ha ezt egy legitim, törvényes szavazás alapozza meg. Ezirányú tilalmat, önkorlátozást vállalni céltalan. Aki egyetért azzal, hogy az eredeti változat maradjon, jelezze. Köszönöm. Mehetünk tovább. Molnár Gyuri javaslata a XI. kerületből problematikus. 4/1-re vonatkozik és azt mondja, hogy ne szerepeljen a párt tagja Segiogalmazásában az,hogy aki elfogadja a párt programját, alapszabályát, az alapelveket javasolta Gyuri olyanra, amivel egyet kell érteni. Én azt javasolom a küldöttértekezletnek, hogy ne értsünk ezzel egyet. Vegyük figyelembe azt, hogy azért valamilyen kritériumai a 25<i